PMI Budapest, Hungarian Chapter Member Summer Night 2020

Stratégiai

2020. márciusától megváltozott az életünk. Az elmúlt négy hónapban sokan otthonról dolgoztunk, illetve dolgozunk még most is. Nem csak a munkahelyek rendje, hanem az iskolák és a családok élete is alapvetően megváltozott.

Nincs ez másképpen a PMI Budapest, Magyar Tagozat életében sem. Március óta egy teljesen új működési mód vette kezdetét, személyesen nem találkozhattunk. Az összes szakmai rendezvényünk az online világba költözött. Nem csak a szakmai rendezvényeinket, hanem az éves rendes közgyűlésünket is Webexen tartottuk meg, hasonlóan az egyesületünk tisztújítását is.
 
Az idei esztendő nem csak a szakmai és magánéleti kihívásokról szól az életünkben, hanem a lehetőségekről is. A PMI Budapest fennállásának 17 éve alatt mindig arra törekedtünk, hogy stratégiai küldetésünkkel összhangban az egyén fejlődése érdekében önkéntes projektmenedzser szakmai közösséget építsünk a félévszázados múlttal rendelkező PMI globális szervezet részeként, gyakorlatban kipróbált tudásbázisra és minősítési rendszerre alapozva.
 
2020-ban közel 100-an csatlakoztak hozzánk, így ma már 370 fős tagsággal rendelkezünk, így Magyarország legnagyobb, nemzetközi projektmenedzser szervezethez tartozó szakmai közössége vagyunk. A 2019-es Tagi elégedettségi felmérés és a 2020 májusában megtartott fókusz csoportos megbeszélés számos módon segítette a munkánkat az elmúlt hónapokban. Tagtársaink igényként fogalmazták meg az egyesület önkéntes vezetősége felé, hogy erősítsük a PMI Budapest hazai közösségét, a kizárólag az egyesület tagjai számára elérhető szakmai programok számát, illetve a kommunikációt az egyesület tagjai között, hogy ezzel is erősítsük az összetartozás erejét.
 
A fentiekkel összhangban minden szakmai programunkat tovább vittük, így a havi szakmai Lunch and Learn webinárokat, a PM Mentoring Programot, webes és közösségi média megjelenésünket, az Év Projektmenedzsment Diplomamunkája és Év Projektmenedzsere Pályázatot és az önkéntes szakmai programokat. 2020. februárjában nagy fába vágtuk a fejszénket és úgy döntöttünk, hogy teljesen új alapokra helyezük a webes jelenlétünket és megújítjuk a www.pmi.hu oldalt nem csak műszakilag, hanem tartalmilag is, amiről elsőként tagjainknak szeretnénk beszámolni egy rövid bemutató során, melyet egy kötetlen megbeszélés követ.
 

Ezúton tisztelettel meghívom Önt, 2020. augusztus 12-én, 17:00 órától egy zártkörű rendezvényre, melyre csak tagjainkat várjuk.

Az eseménynek helyszínt ad a Deutsche Telekom IT Solutions Kft. székháza, a   H-1097 Budapest, Tóth Kálmán u. 2/B., Mill Parkban. Nyár közepén szabadtéri eseménnyel készülünk. Az este során bemutatjuk a teljesen megújult www.pmi.hu honlapot, illetve beszámolunk a projektről is, esettanulmány jelleggel. A tartalmi megújulás során bemutatjuk a kizárólag tagjanik számára elérhető új szolgáltatásokat.
 
A rövid bemutató után egy helyhez és az évszakhoz igazodó speciális programmal készülünk. Elfogadta a meghívásunkat a Kern-Bor és Pezsgőház főborásza, Szavercsenko Léna, aki bevezet bennünket a kiváló magyar borok világába egy borkóstoló során. A program során nem csak a projektmenedzsment szakmai programról, a kiváló hazai borokról, hanem a társaságról is gondoskodunk, így exkluzív meghívónkat csak tagjainknak küldtük el.
 
Kérem csatlakozzon Ön is hozzánk 2020. augusztus 12-én, 17:00 órakor!

A lemondásnak az eseményt megelőző 5 munkanappal 17:00 óráig kell beérkeznie, és írásban, e-mailben kell elküldeni a info@pmi.hu címre. Helyettesítést azonban szívesen fogadunk. Kérjük, hogy a rendezvényt megelőző napon 12:00 óráig jelezze a info@pmi.hu e-mail címen, hogy kit szeretne helyettesíteni.

Fényképezés és filmezés: A PMI Budapest, Magyar Tagozat rendezvényein néha fénykép-, hang- és videofelvételek készülnek. A regisztrációval a résztvevők engedélyt adnak a PMI Budapest, Magyar Tagozat Hungarian Chapter és képviselői számára, hogy a rendezvényeken fotózzák és/vagy rögzítsék őket, és (most és a jövőben is) a résztvevők képét vagy hangját az ilyen eseményekről és tevékenységekről készült fényképeken, videokazettákon, elektronikus reprodukciókban és hangfelvételeken terjesszék.

Ezen információk kizárólag a PMI Budapest, Magyar Tagozat által szervezett és megrendezésre kerülő eseményeire vonatkoznak !

A rendezvényre már nem lehet regisztrálni

A rendezvényre már nem lehet regisztrálni

Rendezvény információ

A kategória típusa: Kiemelt események

A rendezvény típusa: Stratégiai

Dátum: 12 augusztus 2020

Óra: 17:00 - 20:00

PDU pontok száma: 3

Ár információ

Diák regisztráció: Ingyenes

Tagi regisztráció: Ingyenes

Nem tagi regisztráció: Ingyenes

Helyszín információ

Deutsche Telekom IT Solutions - Mill Park Garden

Tóth Kálmán u. 2/B.
Budapest1097

[Kattintson ide a Térkép és az Útvonalterv megtekintéséhez]