Emlékfaültetés és minikonferencia Neumann János tiszteletére

Nagy szeretettel várjuk az érdeklődőket május 26-án, pénteken 14.00 órakor a balatonfüredi Tagore sétányon elterülő emlékfaparkban, hogy együtt ültessünk emlékfát Neumann János tiszteletére. A gyönyörű helyszínen beszédet mond dr. Bóka István, Balatonfüred polgármestere, dr. Beck György, a Neumann Társaság elnöke és dr. Olti Ferenc, a Zsidó Kiválóságok Háza Alapítványának kuratóriumi elnöke. Az eseményen számítunk az emlékév főtámogatóinak jelenlétére is. 

A Neumann születésének 120. évfordulójáról való megemlékezés 15.30-tól Zsidó Kiválóságok Házában folytatott minikonferenciával folytatódik.

Tervezett program:

Megnyitó  - Beck György, a Neumann Társaság elnöke

Neumann János kettős élete – Dömölki Bálint, a Neumann Társaság tiszteletbeli elnöke, az NJSZT Informatika Történeti Fórumának alapítója

Idézetek Neumanntól, Neumannról – Hargittai István, akadémikus, BME

Neumann és Mesterséges Intelligencia – Gulyás László, az ELTE docense, a Neumann Társaság alelnöke

A rendezvény egyben a #neumann120 digitális tablókiállítás megnyitója is, melyen először látható a Neumann János életét és pályáját bemutató, friss, jubileumi tablósorunk képernyős változata.

emléknap

It is no longer possible to register for this event

It is no longer possible to register for this event

Information

Type of category: Featured Event

Type of activity:

Date: 26 May 2023

Hour: 14:00 to 17:00

Language: Hungarian

# of PDUs: 0.0

Price

Members: Free

Non members and Guests: Free

Location

Balatonfüred