<< Vissza

Sajtóközlemény - PMI Budapest, Magyar Tagozat Szakmai Díjak

Kiemelt
AOP

A PMI Budapest, Magyar Tagozat 2021-ben úgy határozott, hogy a nemzetközi hagyományokat követve Magyarországon két új szakmai díjat alapít. Az „Eric Jenett Projektmenedzsment Kiválóság Díjat”, azoknak a szakembereknek az elismerésére hozta létre, akik figyelemre méltó teljesítményükkel és a szakmához való hozzájárulásukkal maradandót alkottak a projektvezetés, a technikai projektmenedzsment, valamint a stratégiai és üzleti projektmenedzsment területén. A „Fiatal Projektmenedzser Szakember Díjat” pedig azoknak 25-35 év közötti fiatal szakembereknek az elismerésére alapította, akik munkájukkal jelentős mértékben hozzájárultak a projektmenedzsment szakma fejlesztéséhez, alkalmazva a projektmenedzsment gyakorlatát, megfelelve ezzel a PMI standardoknak.

A díjátadóra 2022. november 3-án került sor a 10. „Art of Projects” konferencia keretében. Ez évben második alkalommal osztottuk ki az Eric Jenett díjat és a Fiatal Projektmenedzser Szakember Díjat.

Az „Eric Jenett Projektmenedzsment Kiválóság Díj” zsűri tagjai Tóth Gabriella (Szenior Program Menedzser, BP), Havrancsik István (Szinergia Kft. CEO), Krejcarek Máté (Robert Bosch Kft, Igazgató Bosch Engineering System), Kappel Krisztián (KPMG Tanácsadó Kft., Menedzser), Szalay Imre (Ügyvezető igazgató, Neumann J. Számítógéptudományi Társaság), Dr. Kertész Máté (Deutsche Telekom, Programme manager) és Nemesné Kanyó Anikó (KIFÜ, projektigazgató) voltak.

A „Fiatal Projektmenedzser Szakember Díj” zsűri tagjai Barosi Mihály, PMP (Framatome Kft., Projekt Portfólió Vezető), Fodor Andrea, PMI-PBA, (Projektcoach Consulting Kft., Tanácsadó, Tréner), Dr. Habil Garai-Fodor Mónika (Óbudai Egyetem, Keleti Károly Gazdasági Kar, Dékán, Egyetemi Docens), Kremmer J. László (PMI Budapest, Magyar Tagozat Elnök), Orgován Dániel (KPMG, Head of Technology and Innovations), Dr. Sebestyén Zoltán (Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem, Egyetemi docens) és Dudás Dezső (PMI Budapest, Magyar Tagozat Alelnök) voltak.

Díjazottak:

 

PL2.png Az „Eric Jenett Projektmenedzsment Kiválóság Díj” nyertese: Dr. Pálvölgyi Lajos, a PMI Budapest, Magyar Tagozat alapító tagja, több, mint 10 évig a Tagozat képzési és minősítési ügyekért felelős alelnöke volt. Kiemelkedő szerepe volt a PM szakszótár, magyar szakterminológia alakításában, szakmai lektorként, projektvezetőként 2006 óta aktív szerepe van a PM szakmai kiadványok honosításában. Trénerként, oktatóként mesterkurzusok, előadások tartásával hozzájárult a projektmenedzser szakma színvonalának folyamatos emeléséhez, erősítéséhez.

A „Fiatal Projektmenedzser Szakember Díjat” idén két pályázónak ítélte oda a zsűri, Hegyközi Georginának és Vannay Zsuzsannának.

HG2.png

Hegyközi Georgina teljes körű termékfejlesztési projektmenedzserként dolgozik a Robert Bosch Kft- nél. Országhatárokon átívelő projektekben kellett megbirkóznia a komplexitás magas fokával, megbirkózva a multikulturális, sokszínű környezet kihívásaival. Hozzáállását az őszinteség, a tisztesség és a tisztelet jellemzi, amit nemcsak a közös munkánk során tapasztaltam, hanem a közvetlen kollégáitól kapott visszajelzésekből is.

 

VZS2.png

 

Vannay Zsuzsanna IT projektmenedzser csoportvezető a MOL-csoportnál. Zsuzsanna hatékony megoldásokat nyújt a projektek során felmerülő nehézségekre, jól megtervezett döntéstámogató anyagokkal, amelyeket szükség esetén a megfelelő időben és helyen eszkalálnak. Kommunikációja nagyon megbízható, és a projekt minden tagja nagyon szeret vele dolgozni.

 
A szervezők nagyon köszönik az összes pályázónak a részvételt és gratulálnak a nyerteseknek.

 

Bővebb információ:

Dudás Dezső
Alelnök / Titkár
Fiatal PM Díj Zsűri Elnöke
dudas.dezso@pmi.hu

 

Nemesné Kanyó Anikó
Eric Jenett Díj Zsűri Elnöke
nemes.aniko@volunteer.pmi.hu

Keresés

Népszerű Bejegyzések

Tekintse meg az archívumokat

Projektmenedzsert keres?

Lehetősége van arra, hogy projektmenedzsert kereső álláshirdetéseit megossza az oldalunkon, amivel többszáz fős tagságunkat közvetlenül eléri!

Álláshirdetés feladása!