<< Vissza

Nemzetközi projektmenedzsereket képeznek a Corvinuson

Kiemelt

Stratégiai megállapodást kötött a Budapesti Corvinus Egyetem és a PMI Budapest hazai tagozata: angol nyelvű közös projektmenedzser szakirányú továbbképzési szakot indítanak 2021 szeptemberétől. A megállapodás az oktatási programokon túl kiterjed közös kutatásokra és rendezvények szervezésére is.

Nem módosítja a diplomát

A szakon olyan projektmenedzsereket képeznek majd, akik közepes komplexitású hazai és nemzetközi projektekben egyaránt megállják a helyüket. A képzés tartalmát a partnerség keretében folyamatosan fejlesztik, hogy a program megfeleljen a dinamikusan változó piaci követelményeknek. Ennek köszönhetően végzett hallgatók naprakész tudással kerülnek ki az egyetemről – áll a két szervezet közös közleményében. Ez a gyakorlatban többek között azt is jelenti, hogy a PMI Budapest nem csak szakmai támogatást nyújt a program összeállításához, és részt vesz a tananyagfejlesztésben, hanem óraadó oktatókat is delegál a közösen kijelölt tárgyak oktatásához.

A szakirányú továbbképzési szakra csak egy diploma (BSc vagy MSc) megszerzése után lehet jelentkezni. Mint dr. Fehér Pétertől, a Corvinus Egyetem executive degree programokért és szakirányú továbbképzésekért felelős dékánjától megtudtuk, a kétféléves képzésre bármely felsőoktatási intézményben szerzett bármilyen szakirányú diplomával lehet jelentkezni (bölcsész vagy óvodapedagógus végzettség sem akadály). A dékán azonban hozzátette, a jelentkezőknek részt kell venniük egy motivációs beszélgetésen, amely alapján az egyetem elutasíthatja a jelentkezést. Ez a jelentkező érdeke is, mert fizetős képzésről van szó, mondta a dékán. (Egyelőre az egyetem vezetése még nem állapította meg a képzés árát, ám a hasonló jellegű szakokból kiindulva az 500 és 800 ezer forintos sávban lehet majd egy félév költsége.) A szak elvégzése nem módosít a diploma szintjén, mivel nem minősül mesterképzésnek.

Az egyetem hasonló jellegű képzésein részt vevő hallgatók több mint felének egyébként a munkahelye állja költségeit a fizetést kiegészítő juttatásként, de jelentős azok száma is, akik résztámogatást kapnak.

Win-win együttműködés

A két szervezet együttműködését motiváló tényezőkről Fehér Péter az aláíráskor azt nyilatkozta, hogy "Magyarországnak szüksége van olyan nemzetközileg is kiemelkedő egyetemre, amely rangos nemzeti intézményként közösségét szolgáló, teljesítményközpontú és világszínvonalú eredményekre képes elitet képez". A cél az, hogy a Corvinusról kerüljön ki a magyar üzleti, kormányzati, közösségi vezetők több mint fele, Közép-Európában pedig jelentős része. Emiatt a projektmenedzsment-képzés fejlesztését is kulcsfontosságúnak tartja az egyetem.

Hasonló cél vezette a PMI Budapest, Magyar Tagozatot is. Mint Dobos Oszkár, a nonprofit szervezet titkára és egyetemi kapcsolatokért felelős alelnöke mondta, ezzel is szeretnék növelni a PMI Budapest szakmai súlyát. Dobos szerint a szervezet fontos feladata, hogy részt vállaljon a hazai projektmenedzser-képzésben, a szakmához kapcsolódó kutatásokban, szakfejlesztésben.

A most bejelentett együttműködés már korábban elkezdődött, melynek első látható jele az egyetem Vállalkozásfejlesztési Intézetének docense, dr. Blaskovics Bálint által vezetett kutatócsapat 2020 nyarán készített a hazai projektmenedzsment-fizetésekről (a kutatás főbb megállapításairól itt számoltunk be). Mivel a kutatás a PMI globális fizetési felmérésének a módszertanát követte, az eredmények a nemzetközi adatokkal is összevethetők. Kiderül például, hogy hazai viszonylatban jól keresnek a projektmenedzserek, de nemzetközi összevetésben még a régiós átlagtól is elmarad a javadalmazásuk. Ezen a helyzeten a Corvinuson indított képzés is javíthat.

Keresés

Népszerű Bejegyzések

Tekintse meg az archívumokat

Projektmenedzsert keres?

Lehetősége van arra, hogy projektmenedzsert kereső álláshirdetéseit megossza az oldalunkon, amivel többszáz fős tagságunkat közvetlenül eléri!

Álláshirdetés feladása!