<< Vissza

Két nemzetközi díjat hirdet meg ebben az évben a PMI Budapest, Magyar Tagozat

Kiemelt

Két nemzetközi díjat hirdet meg ebben az évben a PMI Budapest Magyar Tagozat, melyekkel a PMI számos országban ismeri el a projektmenedzserek munkáját, de Magyarországon korábban még nem kerültek kiosztásra. A díjakról Dr. Kertész Máté alelnököt, a szervezőbizottság vezetőjét kérdeztük.

 

Hogyan merült fel a díjak meghirdetése, kiknek a munkáját szeretnék elismerni?

Az új díjak bevezetésének az ötlete már régóta foglalkoztatta a PMI Budapest, Magyar Tagozatának szakembereit. Hosszas gondolkodás után az idén látta elérkezettnek az időt az elnökség, hogy a nemzetközi hagyományokat követve bevezesse a PMI díjait a hazai piacon is. A PMI Budapest, Magyar Tagozata két díj bevezetését tervezi. Az „Eric Jenett - Projektmenedzsment Kiválóság Díjat” és a „Fiatal Projektmenedzsment Szakember Díjat” azoknak a szakembereknek az elismerésére hozza létre a PMI Budapest, Magyar Tagozata, akik figyelemre méltó eredményt értek el a projektvezetés, a technikai projektmenedzsment, valamint a stratégiai és üzleti projektmenedzsment területén.

 

Miért tartják fontosnak, hogy a fiatalabb szakemberek is mielőbb elismerésben részesüljenek?

A fiatal szakemberek jelentik a jövőt ebben a szakmában, és számos olyan 25-35 év közötti projektmenedzser tevékenykedik jelenleg a hazai és a nemzetközi környezetben, akiknek a munkája figyelemreméltó és elismerést érdemel. Az általunk bevezetni kívánt „Fiatal Projektmenedzsment Szakember Díj” erre a korosztályra fókuszál, és az ő munkásságuk elismerésével járul hozzá a projektmenedzsment mint szakma népszerűsítéséhez.

 

Az elfoglalt szakembereknek sokszor nincs idejük a pályázatok elkészítésére, ezeknél a díjaknál hogyan történik a pályázatok értékelése?

A díjakra kategóriánként jelölni kell az arra érdemes szakembereket. A jelölőktől azt kérjük, hogy röviden indokolják meg, miért tartják érdemesnek kollégájukat a díj elnyerésére.  A jelölteket felkeressük, és amennyiben elfogadják a jelölést, felkérjük őket a pályázat benyújtására, lehetővé téve számukra, hogy megismerjék jelölésük okait. A pályázatokat elbíráló bizottság a projektmenedzsment szakma és az üzleti élet jeles képviselőiből, valamint egyetemi oktatókból áll, akik a jelöltekkel egy szakmai beszélgetés keretében is megismerkednek.

 

Mivel jár az, ha valaki elindul egy ilyen megmérettetésen, és akár meg is nyeri?

Véleményem szerint a pályázaton való elindulás egy nagyon jó önismereti tapasztalat lehet a pályázók számára, mert át kell gondolniuk, hogy a miként tudják bemutatni a projektmenedzsmentben betöltött szerepüket és szakmai munkájukat a zsűri számára. 
Hatalmas presztízsértéke van annak, ha valakinek sikerül a short list-be felkerülni, hiszen az pozitív szakmai visszaigazolás. Egy ilyen díj a szélesebb szakmai közösségen belül is ismertséget hoz a pályázóknak, és igyekeztünk olyan díjakat felkínálni a nyerteseknek, amelyeket jól tudnak hasznosítani későbbi munkájuk során.

A short listre bekerülők ingyenes részvételi lehetőséget kapnak a PMI Budapest, Magyar Tagozat ’Art of Projects’ évente megrendezésre kerülő konferenciáján,  ahol a díj átadására is sor kerül.  A nyertes a nemzetközi fordulóban is megmérettetheti megát, amelyben a PMI Budapest szakmailag támogatja, valamint amennyiben az első három hely valamelyikén végez, a PMI az út költségeit is fedezi. Lehetőséget kapnak a későbbiek során szakmai rendezvényeken való előadásra, de a PMI által oktatott egyetemi kurzusokon oktatóként is részt vehetnek. Összességében ez egy remek lehetőség a karrier tovább építésére.

 

További információk hamarosan a pmi.hu oldalán.

Keresés

Népszerű Bejegyzések

Tekintse meg az archívumokat

Projektmenedzsert keres?

Lehetősége van arra, hogy projektmenedzsert kereső álláshirdetéseit megossza az oldalunkon, amivel többszáz fős tagságunkat közvetlenül eléri!

Álláshirdetés feladása!