<< Vissza

Interjú Varga Bencével, az Év Projektmenedzsment Diplomamunka Díj nyertesével MSc/MA kategóriában

Kiemelt

Interjú Varga Bencével az Év Projektmenedzsment Diplomamunka Díj MSc/MA kategória 1. helyezettjével. A zsűri Varga Bence Gergő pályázatát nevezi a PMIEF James R. Snyder International Student Paper of the Year Award díjra.

Mi keltette fel az érdeklődését a projektmenedzsment szakma iránt?

Ugyan csak pár éve foglalkozom a szakmával, mindig is kerestem azokat a lehetőségeket, ahol valamilyen módon segíthetek a környezetemnek, kivehetem a részem a folyamatok kialakításában, irányításában. Talán észre sem vesszük, de a mindennapjainkban lépten-nyomon különböző projektekkel találkozunk. Akár csak egy komoly munkahelyi megbízás, úgy egy kisebb közösségi esemény vagy utazás megszervezése is számos kihívást rejthet, amelyre a projektmenedzsment eszköztára remek megoldásokat nyújt.

A projekttervezésről és a fogyasztóközpontú, tervezői gondolkodásról először Santiagoban, egy dél-amerikai nyári egyetemen halottam, amelyet nem sokkal később, egy egyetemi diákszervezet irányításánál, majd egy kollégiumból indult start-up ötlet piacra vezetésénél a gyakorlatban is kamatoztathattam. Bár a terveinkkel befektetőt tudtunk szerezni az ötlet mögé, a fogyasztói igények és a világ más irányba változott. Számomra viszont biztos iránnyá vált, hogy a következő éveimet a projektvezetés szakmai alapjainak mélyebb megismerésével szeretném tölteni.

Volt már alkalma vállalati környezetben is kipróbálnia a tanultakat? Ha igen, mik voltak a tapasztalatok?

Közel öt éve dolgozom pénzintézetek körül, ezt az iparágat a technológia és a digitalizáció teljesen felforgatta. A hagyományos hierarchikus struktúrák felborulni látszanak és számos lehetőség adódik arra, hogy a fiatalabb szakemberek kezdeményezéseket indítsanak, sőt vezessék is ezeket a változásokat. Szerencsésnek mondhatom magam, hiszen mind hazai, mind pedig nemzetközi szinten meghatározó digitalizációs banki projektekben vehettem részt és olyan hasonló gondolkodású, neves szakértőktől tanulhatok, akik jelentős tapasztalattal rendelkeznek ezen a területen. Legfontosabb tanulságként talán azt emelném ki, hogy bár a tankönyvi, lexikális ismeretek megszerzése elengedhetetlen, a gyakorlati tapasztalat felbecsülhetetlen értékű a szükséges technikai, vezetői, valamint stratégiai és üzleti menedzsment képességek elsajátításához.

DSC_3729.jpg

Miért ezt a témát választotta, hogyan gyűjtött anyagot a dolgozatához?

Pénzügyi mesterképzést végeztem, így előszeretettel alkalmazok dinamikus, DCF alapú gazdasági mutatókat a projektek tervezése során. Ugyanakkor nyilvánvalóvá vált számomra, hogy az értékelést nem lehet kizárólag monetáris oldalról közelíteni. Különösen növekvő pályán lévő vállalatok esetében csupán jövedelmezőségi szempontból vizsgálva egyes projektek akár értékrombolóak is lehetnek, míg egyéb mögöttes tényezők, mint például az ügyfélelégedettség növekedése, fenntarthatósági hatás, szabályozásoknak való megfelelés, vagy éppen az új projektekből származó tanulási potenciál közvetetten jelentős értéket képviselhetnek a vállalat számára.

A témaválasztásom elsődleges célja volt, hogy egy kellően szofisztikált, ugyanakkor könnyen alkalmazható és költséghatékony megoldást ajánljak a probléma megoldására. A stabil növekedéshez és a turbulens iparági környezetben való helytálláshoz egyre inkább szükségessé válik a vállalatok számára egy adatalapú döntéstámogató eszköz bevezetése a projektek kiválasztására és priorizálására, amely a hagyományos pénzügyi mutatók túl, a különböző stratégiai és társadalmi kritériumokat, továbbá szabad erőforráskapacitást figyelembevéve támogatja a projektportfólió értékének maximalizálását.

Kutatások alapján a hazai vállalatok többsége nem rendelkezik megfelelő projektportfólió-menedzsment tudással, pénzügyi érettséggel és átfogó, objektivitásra törekvő döntéstámogató eszközökkel, amely képes lenne vállalatspecifikus szempontok és a rendelkezésre álló erőforrások alapján prioritási listát állítani a potenciálisan megvalósítható projektekből. A rangsorolás során az objektív mérlegelés helyett sokszor a döntéshozó pillanatnyi megérzései, érzelmei alapján történik a kiválasztás, amely az erőforrások helytelen felhasználásához, értékromboló projektekhez és hosszútávon akár a vállalat csődjéhez vezethet.

A modell összeállítását, paraméterezését és tesztelését valós vállalati körülmények között végeztem el, így a döntéstámogató eszköz könnyedén beépíthető a mindennapi vállalati működésbe.

Mi jelentette a legnagyobb kihívást a dolgozat elkészítése során?

Több nemzetközi publikáció jelent meg az elmúlt időszakban, amely az említett problémát különböző komplex matematikai optimalizációs modell segítségével igyekezett megoldani, kevesebb hangsúlyt fektetve a modell használhatóságára és fenntarthatóságára. A modellnek természetesen megfelelő mélységűnek kell lennie, azaz megbízható információt kell nyújtania a projektek értékteremtő képességéről, ugyanakkor annak érdekében, hogy az elkészített modell a gyakorlatban is alkalmazható döntéstámogató eszköz lehessen a döntéshozók számára, a modellt úgy kellett kialakítani, hogy annak fenntartása és működtetése a mindennapi rutin mellett ne igényeljen túlzott energiaráfordítást, előképzettséget. Ebből adódóan a modellben a gazdaságossági elveknek leginkább megfelelő, új pénzügyi megközelítéseket használtam, míg a kevésbé meghatározó paraméterekben egyszerűsítések, ökölszabályok jelennek meg, amelyek az eredmény kismértékű, de elfogadható pontatlanságát eredményezhetik.

Honnan értesült a pályázatról és mi motiválta arra, hogy pályázzon?

Rendszeresen követem a PMI gondozásában megjelenő nemzetközi folyóiratokat, kiadványokat és szakmai cikkeket, így találkoztam a pályázat kiírással is. Remek lehetőségnek láttam arra, hogy a tanulmányom eredményeit szélesebb körben megosszam és hozzájáruljak a hazai projekt és portfóliómenedzsment szakma fejlődéséhez.

A zsűri az Ön pályázatát nevezi a PMIEF James R. Snyder International Student Paper of the Year Award díjra. Mit jelent ez az elismerés az Ön számára?

A nevezést hatalmas megtiszteltetésnek és egyben felelősségnek érzem, hogy a rekordmagas számú beérkezett pályamunkák közül az én pályázatom nyerte el a bírálók szakmai bizalmát. A nevezés egyik legfontosabb hozadéka, hogy a dolgozatom lefordításra kerül, így külföldi kollégákkal is megvitathatom az eredményeket.

DSC_3264.jpg

Egy jelentős szakmai díj elnyerését követően joggal fogalmazódik meg a kérdés, hogy melyek a rövid távú tervei?

Egy nagyobb cél elérése sosem egyéni érdem, így elsősorban köszönettel tartozok mindenkinek, aki hozzájárult ehhez a szakmai sikerhez. Az ünneplést követően fontosnak tartom, hogy visszatekintsek az elért eredményre és megvizsgáljam, hogy milyen akadályokat sikerült leküzdenem és melyek azok, amelyeket nem, vagy csak részben teljesítettem.

A valódi kihívás ugyanakkor még csak most következik, jelenleg dolgozunk az elkészített modell POC (Proof of concept) jellegű bevezetésén a munkahelyemen, így bízom abban, hogy hamarosan éles döntési helyezetekben láthatom működni a rangsoroló modellt.

Megváltozott-e bármi is az Ön életében a pályázat megnyerését követően és, ha igen akkor mi volt az?

A díj elnyerését egy fontos mérföldkőnek és pozitív megerősítésnek gondolom. Mi lehetne jobb annál, mint szeretni, amit csinálunk, és tudni, hogy a munkánk eredménye elismert és értékes mások számára. 

Milyen területen szeretne a jövőben elhelyezkedni?

A WEF Future of Jobs Report 2020 jelentése alapján a következő évtizedben a jelenleg ismert munkakörök 65%-a részben vagy teljesen megszűnik, amelyben lényeges szerepet játszanak az új technológiák egyre gyorsuló ütemű fejlődése és megjelenése. (mint AI, IoT, neurotechnológia, fejlett robotika és a felhőalapú számítástechnika, a teljesség igénye nélkül néhány főbb vonalat említve) De ez a transzformáció nem csak a technológiáról szól. Hanem arról a döntő szerepről is, amelyet mi, szakemberek játszunk az üzleti élet és a társadalom közelgő átalakulásában. A változások a projektek révén valósulnak meg, így a projekt és portfóliómenedzserek munkája továbbra is meghatározó lesz a jövőnk alakításában.

A digitális útjukon sikeresen haladó vállalatok számára a következő lépés az adatfelhasználás optimalizálása lesz. Az a képesség, hogy az adattudományok alkalmazásával több betekintést nyerjünk az adatokból, egyre kritikusabbá válik. Szükséges lesz egy olyan projekt és portfólió szakértő, aki választ tud adni az ezekkel a területekkel kapcsolatos kérdésekre, és útmutatást ad arra vonatkozóan, hogyan lehet adatalapú döntésekkel támogatni a vállalati (és társadalmi) fejlődést.

Mik a tervei a következő 3 évre?

Egy recesszió során elkerülhetetlenül új kihívások jelennek meg, így azt gondolom, hogy a következő három évben különösen fontos lesz a változásra, adaptációra való képesség egyéni és vállalati szinten egyaránt. Személyes célom az új gazdasági helyzetben a szakmai fejlődés lesz, azon tapasztalatok és képességek megszerzése, amelyekre a későbbiekben építhetem a karrieremet.

 

Keresés

Népszerű Bejegyzések

Tekintse meg az archívumokat

Projektmenedzsert keres?

Lehetősége van arra, hogy projektmenedzsert kereső álláshirdetéseit megossza az oldalunkon, amivel többszáz fős tagságunkat közvetlenül eléri!

Álláshirdetés feladása!