<< Vissza

Interjú Takács Anitával, PMI Budapest, Magyar Tagozat Tagságért felelős alelnökével

Milyen jelzők jellemeznek téged a legjobban?

Munkám során a folyamat átlátó és lényeg látó képesség, aminek segítségével elsősorban hozzá tudok járulni a projekt sikeréhez. Igyekszem a kellemes hangulat, munkahelyi légkör kialakítására. Szakmai és magánéletemben is jellemez a kitartás, pontosság és a gyakorlatias probléma megoldó képesség. Kíváncsiságomból adódóan szeretek tanulni, új ismereteket szerezni.

Mi a legjobb projektmenedzsment tanács, amit eddigi pályafutásod során kaptál?

’Nem lehet mindent megoldani.’ Azt is el kell fogadni, elengedni, ha valami nem az eredeti tervnek megfelelően alakul. A klasszikus vízesés modellben törekedni kell a minél tökéletesebb terv elkészítésére, de a változáskezelés sem ördögtől való, főként ha a végtermék javát szolgálja. Ma már az agilisan működő projektekben ez természetesebben jóval könnyebben menedzselhető.

Mi volt a legnagyobb kihívás számodra eddigi karriered során?

Az első olyan projekt, ahol a projektcsapat tagjai fizikailag sosem találkoztak egymással. Virtuális projektcsapatot és a feladatokat összefogni jóval nehezebb volt mint hittem, a személyes találkozók hiánya miatt nehezen alakult ki bizalom, több félreértés adódott. Ezeket a konfliktusokat elsimítani és helyes mederbe terelni a projektet igazi kihívás volt.

Szerinted miért jó a PMI Budapest, Magyar Tagozatban önkéntesnek lenni?

Mindig jó egy profi csapat tagjának lenni, főleg ha munkánkkal vissza is tudunk adni a közösségnek. Önkéntesként, saját szabadidőt, energiát áldozva hozzátenni - akár egy kicsit is - a csapatmunkához, majd látni milyen hihetetlen eredmények születnek. A PMI Budapest, Magyar Tagozat is így működik, szuper érzés látni az együtt elért eredményeket és hallani a pozitív visszajelzéseket.

Mi a legnagyobb lecke, amit a világjárvány során tanultál?

Sokkal törékenyebb a világ, mint korábban gondoltam. Ez az emberi kapcsolatokat, az egészséges életmódot, és általában az emberi értékeket felértékelte bennem. Amit a pandémia előtti életünkben természetesnek véltünk, attól hosszú időre búcsút kellett vennünk. Bízom benne hogy ez még sokaknak feltűnik és jobban értékeljük majd az apró örömöket is.

Mi a legnagyobb kihívás a jelenlegi projektedben/magánéletedben/munkádban?

Jelenleg fél éves kislányommal vagyok otthon, ami fizikailag és szellemileg is új kihívások elé állít. Egyszerre jelent fantasztikus élményeket és eddig nem tapasztalt nehézségeket. Az anyai szerep mellett foglalkozom a PMI Budapest, Magyar Tagozat tagsági ügyeket érintő kérdésekkel, feladatokkal, amikor az új ’főnököm’ engedi. 😊

Hogyan segített a Project Management Professional (PMP)® minősítés a munkádban?

Önbizalmat adott és érezhetően növelte az esélyeimet a munkaerőpiacon. A tanultak remek keretet adnak a munkámban, a folyamatos online lehetőségekkel (pl. webinárok, lunch &l earn rendezvények) pedig naprakész lehetek szakmai témákban.

Szerinted miért van szüksége a világnak projektmenedzserekre?

Nagyon egyszerű példával úgy szoktam említeni hogy képzeljük el mi történne ha egy taxitársaság sofőrjeit az utasok hívogatnák közvetlenül. Valószínűleg senki nem jutna A-ból B-be a kívánt időre. Szükség van egy olyan személy segítségére, aki átlátja összességében az ügyfelek igényeit és tudja mikor mi történik, mi a következő lépés vagy képes időben újraszervezni a feladatokat ha már látja hogy valahol dugó van.

Viccet félretéve, a projektek szerepe folyamatosan nő a világban. Egyre több az olyan komplex feladat, aminek egyedi célja van, nem illeszthető egy szervezet mindennapi tevékenységébe és így projektnek minősül. Örülök, hogy egyre jobban felértékelődik a projektmenedzsment szakma és egyre több korábban projektmenedzser nélkül futott projekt kap megfelelő keretet és szakmai támogatást a minél hatékonyabb projekt lebonyolításhoz.

Milyen tanácsot adnál az új, pályakezdő projektmenedzsereknek?

Járjanak nyitott szemmel a világban és folyamatosan fejlesszék a projektvezetéshez szükséges tudásukat és készségeiket. Egyszerűbb vagy kevés projekttagot igénylő projektből is rengeteget lehet tanulni. Nincs két ugyanolyan projekt, javasolt mindig figyelembe venni a helyi sajátosságokat, íratlan szabályokat is amiben a szervezet működik. 

Mi az a készség, amit feltétlenül meg kell tanulniuk a projektmenedzsereknek?

A jó kommunikációs készség alapvető lételeme egy projektmenedzsernek. Illetve a szakmai hozzáértésen kívül rendkívül fontos még az érzelmi intelligencia megfelelő szintje is. Mivel minden projektben emberek dolgoznak, ezért fontos hogy egy jó projektmenedzser érzékelje, észre vegye, sőt reagáljon a projekttagok olykor észrevétlen jelzéseire.

Mi a legjobb része a munkádnak?

Amikor látom, hogy a projektcsapat erőfeszítésének ’volt értelme’, de ha el is ismerik a munkát az már csak pont az i-re.

Hogyan oldod a stresszt?

Igyekszem maximálisan odafigyelni a feladataimra, ettől még néha persze előfordulnak stresszes időszakok. Engem legjobban egy kimerítő sport és a kutyázás kapcsol ki.

Melyik a legjobb könyv, amit mostanában olvastál?

Daniel Goleman - Társas intelligencia

Melyik híres személyt szeretnéd a projekt csapatodban tudni?

Bár nem valós személy, de néha egy Dzsinn jól jönne a projektben a 3 kívánsággal. 😊

 

Keresés

Népszerű Bejegyzések

Tekintse meg az archívumokat

Projektmenedzsert keres?

Lehetősége van arra, hogy projektmenedzsert kereső álláshirdetéseit megossza az oldalunkon, amivel többszáz fős tagságunkat közvetlenül eléri!

Álláshirdetés feladása!