A „PMI Eric Jenett Person of the Year Award„ a legkiemelkedőbb elismerés a PMI nemzetközi egyéni díjak között. Titkon számítottál a díj elnyerésére idén?

Őszintén nem is gondoltam rá, bár van egy párhuzam. Hiszen pár éve a PM Kiválóság Tábla, ami több itthoni szakmai szervezet közössége, által odaítélt Év Projektmenedzsere Díj nyertese eredményesen szerepelt a világ megméretésen. A magyar nyertesek az elmúlt években mindig díjazottak lettek a Global Award PM of the Year nemzetközi mezőnyében bronz vagy arany díjat kiérdemelve. S most hasonlóan a hazai Eric Jenett díjas, a PMI nemzetközi "Eric Jenett Person of the Year Award" díját is megkapta, az talán jelent valamit a hazai projektmenedzsment élet nagyszerűségére vonatkozóan.

 

Sok szakember hangsúlyozza, hogy nem számítanak a díjak, nem erről szól a mindennapi munka. Habár minden percet valóban nem határozhat meg a díjak gondolata, számodra mit jelentenek?

Szerintem a díjakat kicsit másképp kell megítélni a önkéntes közösségi munka esetén. Itt a díj fontos elismerése a szabadidőből a többiekért, egy szervezetért, egy ügyért dolgozóknak, hisz itt nincs is más. S nem azért mert számítanának rá, hanem mert ezzel lehet kiemelni, példát felmutatni, az új önkénteseket bátorítani, motiválni.

Erősséged a célok kitűzése és elérése. Mi a következő, merre tovább?

Igen, most egy nehéz projekt áll előttem, hisz kevés erőforrással, kis költségvetéssel egy látványos, sokakat elérő egész éves eseménysort szervezünk a Neumann Társaság névadója születésének 120. évfordulójára képzőművészettel, életmű vándor kiállítással, könyvek kiadásával, konferenciákkal, a Neumann nevet viselő intézmények összefogásával. S ez is nem csak a tervek, a célok fázisában van, hanem a megvalósítás is reálisnak látszik.

Másik nem könnyű kihívás volt számomra mostanában – s ez direktebben a projektmenedzsmenthez kapcsolódik - , hogy sok kurzust tartottam már a legkülönbözőbb PM témákról, s egyetemen is tartottam előadásokat, de most egy teljes félévet, gyakorlattal, vizsgával kellett eléggé utolsó pillanatos felkérésre megcsinálni, s úgy tűnik, sikerült.

Szokták mondani, hogy egy-egy örömet okozó elismerés vagy vagyontárgy addig izgalmas, amíg megkapja az ember. Mit gondolsz erről?

Ez lehet, hogy így van egy tárgy esetén, ami a gyűjteménybe kerülve örömet szerez, de rövidesen már más új célok jelentik az izgalmat. Ahogy látom – kicsit így utólag -, hogy az Eric Jenett Díj inkább életpálya díj, bár még, mivel még egy új kezdeményezés ez sem teljesen kiforrott. S zárójelben így, ebben a megközelítsében kellene megtalálni, tisztázni a szegmensét, célját, világosabbá téve a más díjakhoz való viszonyát, s elkerülni a felmerülő párhuzamosságokat. Ha tehát életmű díjként tekintek erre a megtiszteltetésre, akkor nem gondolom, hogy megkapva elfogy az öröme a meglétének, hiszen nincs több élet. Így ez a díj is el nem múló jó érzést ad, hogy az elvégzett dolgokkal sikerült a közösség elégedettségét is kivívni.

Mi az, amit másképpen alakítanál a karrieredben, ha visszamennél három évtizedet és tanácsot adhatnál magadnak?

Ez azért nehéz kérdés, mert időben visszamenve nemcsak nekem, nekünk kellene változni, hanem a körülmények sem elhanyagolhatók. Hiszen végig élve kutató intézeti integrációt egy szocialista nagyvállalatban, aztán ennek migrációját egy kapitalista multiban, aztán ennek sorozatos átalakulását felvásárlások, egyesítések során, ezeket mind értékelve kellene tanácsot adni a mindentudás képességével felruházva. Evvel nem rendelkezve azt mondanám, hogy figyelni kell arra, hogy nincs kontextus nélküli projekt, vezetés, életút. S a PM és egyéb vizsgák is kicsit steril környezetben adják át a tudást, de ezt mindig a konkrét időhöz, helyhez, lehetőségekhez kell szabni a gyakorlatban. De megfordítva is igaz, hogy az egyediben meg kell látni az általánost, azt az elemet az elméletből, más tapasztalatból, ami segíti a konkrét helyzetben. Ez a kétirányú kontextus kezelés képességének fejlesztése lehet egy talán hasznosítható tanács.