<< Vissza

Interjú Buti Tamással, Project Manager, Business Coach, Engineering Manager

Milyen jelzők jellemeznek téged a legjobban?
Ha a kollégákat kérdezzük, akkor nyugodt, őszinte és strukturált. Ha a családomat, akkor boldog, mosolygós és határozott.


Mi a legjobb projektmenedzsment tanács, amit eddigi pályafutásod során kaptál?
Az első projektmenedzsment képzéseim egyikén mondta a tréner, hogy a projektmenedzsment nem más, mint „people management” és „risk management”. Ha ezt a két területet megfelelő gondossággal kezeljük, akkor a problémák nagy részét már meg is előztük. Természetesen a projektmenedzsment sokkal több mindenről szól, de nagy igazság van abban, amit a tréner mondott.


Mi volt a legnagyobb kihívás számodra eddigi karriered során?
Egy autóipari szoftver fejlesztési projektet kellett átvenni cégen belül, ami bajban volt. Folyamatosak voltak a túlórák, a hétvégi munka, az ügyfél csak panaszkodott, késtek a szállítások, sok hiba volt stb. Ebből az állapotból kellett a csapatot és a projektet elvezetni a széria gyártásig. A helyzetet nehezítette, hogy egy merőben más (távolkeleti) kultúrával kellett együtt dolgozni, aminek az értékei nem igazán egyeztek a cég értékeivel. A helyzet értékelése után, egy megvalósítható tervvel sikerült mind a projektet, mind a csapatot stabilizálni.


Szerinted miért jó PMI Budapest, Magyar Tagozat tagnak lenni?
A PMI Budapest naprakész információval lát el, a gyakori hírlevelekkel, színvonalas rendezvényekkel. Segíti a folyamatos fejlődést és tanulást a szakmában. A rendezvények során tovább lehet építeni a kapcsolatokat, és találkozni régi ismerősökkel, kollégákkal. A legfontosabb hírek, trendek után nem kell kutatni, rendszeresen hozzájutok ahhoz, ami a munkámhoz hasznos és szükséges lehet.


Mi a legnagyobb lecke, amit a világjárvány során tanultál?
Sokkal gyorsabban tudunk alkalmazkodni egy új helyzethez, ha nincs más lehetőségünk. A változások útjába sokszor a megszokás, a lustaság áll, főleg, ha reális opció a régi berögződéseknél maradni. Most nem volt más lehetőség, mint változni, változtatni a módszereken, és megkeresni azt az utat, ami működik az „új normálisban”.


Mi a legnagyobb kihívás a jelenlegi projektedben/magánéletedben/munkádban?
A világ folyamatosan változik, ráadásul egyre gyorsabban. A projektek és az ügyfelek ugyanezt a gyorsaságot és rugalmasságot várják el tőlem, projektvezetőtől. Ezzel szemben vannak a meglévő kötelező folyamatok, szabályzatok, amiket be kell tartani, amihez igazodni kell. Sokszor, és egyre gyakrabban ütközöm olyan falakba, amik nem támogatják ezt az elvárt rugalmasságot, és a projekt leszállításával párhuzamosan a meglévő szabályzati rendszert is próbálom javítani, módosítani.

Magánéletben a legnagyobb kihívás – főleg a digitális oktatás alatt az volt, hogy a család megértse és elfogadja, hogy az otthoni munkavégzés nem jelenti azt, hogy elérhető vagyok számukra napközben. Ez nagyon más most, mint régebben a home office. Leginkább az „átállási idő” hiányzik, amit a munkába járás jelentett: reggel volt idő fejben átállni a munkára, délután pedig hazafelé „letenni” a feladatokat. Most ezt a szobaajtó átlépésével kellene megtenni 3 másodperc alatt.


Hogyan segített a Project Management Professional (PMP)® (vagy más PMI) minősítés a munkádban?
A PMP-re való felkészülés során több olyan témával találkoztam, amikkel addigi projektmunkám során nem, de a későbbiekben más projekteken igen. Így utólag ez a felkészülés nagyon hasznos volt, főleg az olyan területeken, ahol először az elméletet tanultam meg, és csak később a gyakorlatot, így az esetleges „rossz” tapasztalatokkal nem kellet már megküzdeni. A tanulás egy olyan átfogó rendszert adott, amivel a mindennapi munka is könnyebb lett.


Szerinted miért van szüksége a világnak projektmenedzserekre?
Az életünk felgyorsult, hihetetlen mennyiségű adat jön szembe, és az elénk állított követelmények is egyre csak növekednek. Sok olyan feladat van, ami nem egy adott területhez tartozik, hanem területek közötti, de igen fontos feladat. Ezek a teendők sokszor „leesnek a földre”, nincs igazi gazdájuk, és még ha mindenki jóhiszeműen, a folyamatok szerint jár is el, akkor is előfordulhat, hogy a részek nem állnak össze egy egésszé. Egy jó projektmenedzser ezt a gépezetet tudja „üzemeltetni”, megfelelően „karbantartani”, és fejleszteni, hogy a projekt és a csapat elérje céljait.


Milyen tanácsot adnál az új, pályakezdő projektmenedzsereknek?
Tanulni, tanulni, tanulni. Nézz szélesebb körben szét, ne csak az adott cégnél, ahol dolgozol. Építs kapcsolatokat, kapcsolódj be a helyi projektmenedzsment közösségekbe, és a világ kinyílik. Keress egy jó mentort, aki az adott karrier szakaszban hasznos tud lenni a számodra – éveket nyerhetsz vele.


Mi az a készség, amit feltétlenül meg kell tanulniuk a projektmenedzsereknek?
Vezetni a projekt csapatot, vezetővé válni. Sokszor találkoztam azzal munkám során, hogy a projektmenedzsereket nem tekintik vezetőnek, és így gyakran a projektvezetők sem tekintik magukat annak. Szerintem ez egy végzetes hiba, rossz nézőpont. A csapat a meghatározó eleme egy sikeres projektnek. Ha nincs megfelelő vezetés, az eredmények sem lesznek az elvártak.


Mi a legjobb része a munkádnak?
Látni ahogy a tervből eredmény születik. Látni a projekten dolgozó emberek lelkesedését, fejlődését. Alkotni, és közösen elérni a célt.


Hogyan oldod a stresszt?
Sport, alvás, család és aktív kikapcsolódás. Jó pár évvel ezelőtt találtam rá a triatlonra, ami kellő szellemi és fizikai kihívást jelentett, és el tudta vonni a figyelmem a napi stresszről, és a munkahelyi problémákról. A sport mellett a folyamatos tanulás is sokat segít, sok önismereti képzéssel, és persze a szakmához kapcsolódó képzésekkel is.


Melyik a legjobb könyv, amit mostanában olvastál?
Jim Collins: „Jóból kiváló - A tartós üzleti siker elemei”. Fantasztikus könyv vezetésről, vezetőkről, cégekről, cégkultúráról és a sikerről. Milyen út vezet oda, hogyan érdemes azt az utat bejárni, mik a közös vonások a világ legsikeresebb vállalataiban? Sok olyan gondolatot tartamaz a könyv, ami a napi munka során a vezetőknek, így a projektvezetőknek is hasznos segítséget nyújthat.

Melyik híres személyt szeretnéd a projekt csapatodban tudni?
Kicsit elrugaszkodnék a konkrét munkától, és a motiváció irányába venném az irányt. Ehhez pedig Kropkó Pétert (sokszoros triatlon bajnok) hívnám segítségül, hogy saját történetén keresztül meséljen a csapatnak kitartásról, kemény munkáról és a belső motiváció erejéről. Ahogy könyve is mondja: „Megtettem, ​mert elhittem”. Ez a könyv azoknak szól, akik elérhetetlennek tűnő célokat szeretnének megvalósítani. Szerintem minden projektmenedzser egy kicsit ilyen.

Keresés

Népszerű Bejegyzések

Tekintse meg az archívumokat

Projektmenedzsert keres?

Lehetősége van arra, hogy projektmenedzsert kereső álláshirdetéseit megossza az oldalunkon, amivel többszáz fős tagságunkat közvetlenül eléri!

Álláshirdetés feladása!