<< Vissza

„Ez azért rossz, mert…” szemlélet, avagy cseréljük le az okulárénkat

Az előző cikkem elolvasása után (menedzsment vs. kvantumfizika) a legjobb barátom azt mondta, hogy „legközelebb a Müon G-2 kísérletet állítsd párhuzamba valamivel”. Megnyugtatok mindenkit, hogy erre nem fog sor kerülni, helyette viszont hoztam egy másik témát.

Nemrég az irodában voltam, és éppen egyeztető megbeszélést tartottunk az egyik projektvezető kollégámmal. Átnéztünk pár dolgot, megvizsgáltuk, hogy melyikünknek mit sikerült elérnie az elmúlt egy évben az adott feladattal kapcsolatban, és hogy az elkészült eredményeink mennyire felelnek meg az elvárásoknak. Mindketten azt emeltük ki a másik számára, hogy mik a pozitív dolgok, és az általunk szállított megoldások milyen mértékben fogják segíteni a cégünk működését. A végén persze kitértünk a gyengeségekre is, és ezeket fejlesztési javaslatokként rögzítettük. Az egész megbeszélés jó hangulatban telt, és mindketten arra jutottunk, hogy sokkal kellemesebb lenne a munka, ha mindig így zajlanának a hasonló események.

Mire gondolok pontosan? Hát az „Ez azért rossz, mert…” szemléletre. Sajnos az elmúlt években jómagam is átéltem már ezt, illetve tanúja voltam hasonló eseteknek is. Arról van szó, hogy valaki (ez lehet egy személy vagy csoport is) kap egy feladatot, amin lelkesen dolgozik, a tőle telhető legjobb módon készíti el a megoldást, majd ezt elviszi bemutatni a megrendelőnek vagy más érintetteknek. Prezentálja nekik, hogy miket ért el, és hogy a leszállított megoldás miként segíti a probléma megoldását, majd várja a visszajelzéseket. Ekkor jön a hidegzuhany, ugyanis az esetek nagy részében az első felszólaló azzal indít, hogy „Ez azért rossz, mert…”vagy „Ez így nem lesz jó, mert…”, és azzal folytatja, hogy az általa jelzett rész szerinte miért szorul átdolgozásra vagy átgondolásra.

Ennek a fajta visszajelzésnek az a hátulütője, hogy azt sugallja, hogy az egész munka rossz, és nem ér semmit. Holott általában csak a teljes munka 5-10%-át vagy még kisebb egységet érint a kritika. Egyáltalán jogos ez? Ő, aki 10 perce ismeri a megoldást egy prezentációról, jobban tudja a tutit, mint az, aki napokat, heteket töltött el vele? Még ha így is van, akkor is lehet ezt finomabban és kevésbé degradáló módon is közölni. Ráadásul azt miért nem emeli ki ilyenkor az illető, hogy amúgy a maradék 90% teljesen jó, és nagy segítséget fog jelenteni neki a napi munkája során. Ez valamiért ritkán hangzik csak el.

A másik probléma, hogy az ilyen megbeszélések végig azzal telnek el, hogy a hallgatóság a gyengeségeket emeli ki, folyamatosan azt hangsúlyozza, hogy mi nem jó, mit kellene megváltoztatni, módosítani. Ilyenkor mindig az jut eszembe, hogy nagy bátorság kell ahhoz, hogy valaki 20-30 perc témaismertség után negatív kritikát dobjon be szemben azzal, aki hosszú órákat, napokat töltött el a probléma analizálásával és a megoldás kidolgozásával.

Félreértés ne essék, nem azt mondom, hogy ne jelezzünk vissza, ha valami ordas hibát találunk. Emberek vagyunk, csak az nem hibázik, aki nem csinál semmit. Viszont ne keressük mindenáron a csomót a kákán. Nem azzal kell okosnak tűnni, hogy belekötünk minden apró részletbe. Még nem láttam olyat, hogy valaki attól tűnne kevesebbnek, hogy nem mond semmit. Sőt…

Kezdjük a visszajelzésünket azzal, hogy mi a pozitív a megoldásban, miért gondoljuk mi is, hogy ez segíteni fog. Emeljük ki az erősségeket, hogy az, aki vért izzadt vele, érezhessen egy kis elégedettséget. Így valószínűleg legközelebb is szívesen fog hasonló feladatokon dolgozni, és nem vesszük el a kedvét egy életre a konstruktív munkától. Ha pedig találunk valami gyengeséget, akkor azt a végén vessük fel, mint egy lehetséges probléma forrása vagy mint egy továbbfejlesztési javaslat. Ezzel máris nem gépként kezeljük az illetőt, hanem emberként.

Én mindig azt szoktam mondani, hogy az Adobe Photoshop sem úgy készült, hogy minden benne volt már a v1.0-ban. Ha megvárták volna a teljes és hibamentes állapotot, akkor sok évig kellett volna még nélkülözni a programot, esetleg a konkurencia kijött volna egy hasonló megoldással. Tehát készüljön el egy használható verzió, aztán majd az élet megmutatja, hogy hol kell még ehhez hozzányúlni.

Bízom benne, hogy sikerül átállítani a mindset-et, és lecseréljük az okulárénkat egy másikra, ami az erősségekre koncentrál, és a pozitív dolgokat mutatja meg a viselőjének. Ne azt emeljük csak ki, hogy szerintünk ez miért rossz, hanem helyezzük előtérbe és tudatosítsuk magunkban, hogy ez mekkora segítséget fog nekünk jelenteni. És ezt osszuk is meg a készítővel. Végül pedig támogassuk a munkát a finoman becsomagolt konstruktív visszajelzésekkel. Szerintem megéri erre figyelni. 

 

Megjegyzés és felelősség kizárása: Ezen Blogbejegyzés szerzője Simon Gábor, PMP®, a pmi.hu vendégszerzője. Az írás a szerző saját szakmai véleményét, megállapításait, következtetéseit tükrözi, amely nem feltétlenül egyezik meg a PMI Budapest, Magyar Tagozat álláspontjával, illetve nem tekinthető hivatalos ajánlásnak, állásfoglalásnak, véleménynek a PMI Budapest részéről. Az írás szerzői és megjelenési jogai az eredeti szerzőt illetik.

Keresés

Népszerű Bejegyzések

Tekintse meg az archívumokat

A 10%-os kedvezményért az alábbi regisztrációs űrlapon nyújtsd be a jelentkezésedet:

Jelentkezem