<< Vissza

15 ok, amiért tagja vagyok a PMI Budapest, Magyar Tagozatnak

Kiemelt
Önkéntesek

Képzett projektmenedzserekkel beszélgetve, meglepve tapasztalom, hogy milyen kevesen élnek azokkal az előnyökkel, amelyeket a Nemzetközi Projektmenedzsment Szövetség (PMI) helyi szervezetei nyújthatnak tagjaiknak. Az PMI-nak ugyanis több száz országban több mint háromszáz helyi csoportja van. Én személy szerint, az elmúlt tizenkét évben rendszeresen részt vettem a helyi PMI havi találkozóin. Elmondom, miért is.

  1. Új készségeket sajátítok el a programokon. A világ minden táján működő szakértőktől tanulhatok.
  2. Személyes kapcsolatban lehetek munkatársakkal. Az arcukat is megismerhetem és ösztönöznek a saját munkámban.
  3. Összehasonlítást végezhetek: láthatom, milyen az én munkám más hivatásos projektmenedzserek munkájához viszonyítva.
  4. Ajánlásokat adok és kapok. Az én szakterületem a változásmenedzsment projektmenedzsment, ezért a más terület iránt érdeklődő pl. szoftverfejlesztés, rendszerintegráció iránt érdeklődő ügyfeleket olyan más projektmenedzser szakemberekhez továbbítom, akiket ismerek és bízom bennük.
  5. Ismertség. Amikor eljön az idő, hogy a "projektmenedzsment világban" tenni kell valamit, a megalapozott szakmai kapcsolatok segítenek.
  6. Jó időt tölteni olyanokkal, akik tudják, hogy mi a projektmenedzsment és arra törekszenek, hogy hasonló módszerekkel hasonló eredményeket érjenek el.
  7. Naprakész vagyok a projektmenedzsment szakmában. Elsőként értesülök új projektmenedzsment módszerekről, üzleti, etikai kérdésekről és a PMI szervezeti változásairól.
  8. Szakmai fokozat elnyerése. Választottam mentor projektmenedzsert magamnak, kaptam ajánlólevelet és fogadhattam a helyi projektmenedzsment közösség gratulációját az elért eredményemhez.
  9. Tanácsot kapok. Az elmúlt években többször is kaptam szakmai tanácsot elismert, magas tiszteletdíjjal dolgozó projektmenedzserektől, egy csésze kávé áráért.
  10. Szakmai barátságok építése, ápolása. Az én ügyfeleim más országban élnek ezért jó, ha vannak hazai kapcsolataim is.
  11. PDU pontszerzés, a folyamatos tanulás igazolására. Ahhoz, hogy megújíthassuk a PMI által elismert szakmai fokozatunkat, folyamatosan képezni kell magunkat. Az ezt igazoló kreditpontok megszerzésének kevésbé költséges módja a havi összejöveteleken való részvétel.
  12. Nyitva állnak az ajtók előttem a világ minden táján. Amennyiben tagja vagy egy helyi csoportnak a világ egyik részén, természetesen kapcsolatba kerülsz a világ más táján lévő projektmenedzsment szakemberekkel is.
  13. Formálhatom a projektmenedzsment mozgalmat. A projektmenedzsment sok cégnél még gyerekcipőben jár, belülről alakíthatom a szakmát.
  14. Adhatok tanácsot én is más projektmenedzsereknek. 
  15. Segíthetek a csoportomban lévő PM szakembereknek.

Keresés

Népszerű Bejegyzések

Tekintse meg az archívumokat

Projektmenedzsert keres?

Lehetősége van arra, hogy projektmenedzsert kereső álláshirdetéseit megossza az oldalunkon, amivel többszáz fős tagságunkat közvetlenül eléri!

Álláshirdetés feladása!