Rendezvény bevezető: 

A projektmenedzsment „mesterséget" gyakorlók és nemzetközi vizsgával rendelkezők körében már korábban is megfogalmazódott az igény, hogy legyen egy fórum, ahol a projektmenedzserek, a vizsgázottak, illetve a vizsgákra készülők rendszeresen találkozhatnak, szakmai beszélgetéseket folytathatnak, illetve hozzájuthatnak a projektmenedzsmentet érintő legkorszerűbb technikákhoz, információkhoz. Rendszeres tájékoztatást kaphatnak a minősítő rendszerekben beállott változásokról, tendenciákról, újabb követelményekről, lehetőségekről.

A programok kialakításában természetesen számítunk az érdekeltek aktivitására is, mivel elsődleges célunk az érdeklődést minél jobban lefedő programok megszervezése. Ennek érdekében az első bemutatkozó programot követően a résztvevők igényei alapján állítjuk össze a konferenciák szakmai tartalmát.

A program megvalósításával a FÖVOSZ két tagszervezetének képviselőjét, az AUDI Hungaria Kft. PMO vezetőjét, és a Project Management Training Kft-t bízta meg.

 

Jelentkezési határidő: 2012. 06. 10.
A jelentkezés a mellékelt Jelentkezési lap megküldésével történik postán, vagy e-mailen. A jelentkezési lapot és a programfüzetet a részletes programmal a csatolmányok tartalmazzák.

Program
Téma: 
PM Akadémia I. konferencia
Esemény időpontja: 
2012. June 14., 9:30 - 14:00
Esemény helyszín: 
BETONÚT Zrt. 1133 Budapest, Betonút Szolgáltató és Építő Zrt., Gogol utca 13. bejáratú irodaépülete, I. em. 120-as előadóterem
Előadó neve: 
Tárnoki Péter főtitkár, FÖVOSZ
Vagdalt László PMO - vezető, Audi Hungaria Motor Kft.
Horváth László, projektvezető
Dr. Torma András Audi Hungaria Motor kft./Széchenyi István Egyetem

Legyen tájékozott!

captcha 

PMI 500 Club

500 Club Budapest

Registered Education Providers

 

szinergia-logo

Partnerek

momart

ujpmszlogo

HOA

   hte670

 

njszt

KPMG Blue logo web

 

Szponzorok

   itshlogo
logo turkiz

unnamed

nea 1


dxc logo

CELEBRATING 50 YEARS OF COMMITMENT T0 PROJECT MANAGEMENT

PMI logo50th RGB wTagCelebrating PUR onWhite

Kövessen minket!

facebook   linkedin   twitter

Kérjük, ajánlja fel személyi jövedelem adója 1%-át a PMI Budapest-nek!

PM Tudástár