PMBOK Guide 6 véglegesA PMBOK® Guide1983-ban a Project Management Institute (PMI®) önkénteseinek egy elkötelezett csoportja azon úttörő célkitűzés érdekében gyűlt össze, hogy meghatározzák a projektmenedzsment tudásbázisát. Az erőfeszítés nyomán létrejött később a Projektmenedzsment útmutató (PMBOK® Guide), mely a projektmenedzsment világszintű szabványának tekinthető. Az üzleti élet jelentős változásokon ment át ugyan az elmúlt évtizedekben, de a helyes gyakorlati projektmenedzsment továbbra is kritikus mozgatórugó az üzleti sikerek mögött. Értéket teremt, előre mozdítja a stratégiát, és növeli a szervezet versenyelőnyét.

Napjainkban a PMBOK® Guide széles körben elismert kiadvány, amely átfogó szabályrendszert ad a hatékony projektmenedzsment gyakorlat számára. Miért? Mert egyedi módon projektmenedzserek fejlesztették, és projektmenedzsereknek szól. Önkéntesekből és gyakorló projektmenedzserekből álló százfős globális csapat dolgozik a PMBOK® Guide minden kiadásán. A kiadás korai fázisában a tervezet mindenki számára elérhető, felülvizsgálható és véleményezhető, és minden javaslat megfontolásra kerül a központi csapat által.


A PMBOK® Guide hatodik kiadásához több mint 8 500 megjegyzés érkezett, így valóban a projektmenedzsment-közösség saját eredményének, és minden gyakorló projektmenedzser számára alapvető eszköznek tekinthető.

A hatodik kiadásról

  • A PMBOK® Guide hatodik kiadása az első, mely irányelveket fogalmaz meg a projektmenedzsment helyes alkalmazásáról agilis, illetve adaptív környezetekben is. Ezekkel az ismeretekkel kiegészítve az egyik legerősebb, legsokoldalúbb tudásforrás a projektmenedzserként dolgozók számára.
  • Az útmutató mindegyik tudásterülete négy bevezető résszel indul: ezek a kulcsfontosságú koncepciók; az irányzatok és feltörekvő gyakorlatok; a testreszabási megfontolások, valamint a megfontolások agilis/adaptív környezetek esetén.
  • A hatodik kiadás ezen túlmenően nagyobb hangsúlyt fektet a projektmenedzsment stratégiai és üzleti ismeretekkel kapcsolatos vonatkozására, például az első három fejezetben tárgyalt, a projektmenedzsmenthez tartozó üzleti dokumentumok leírásával. Új fejezetet kapott a projektmenedzser szerepe, mely leírja a projektmenedzserek kompetencia-háromszögét (PMI Talent Triangle®) és azokat a készségeket, melyeket a szervezetek várnak el a projektmenedzserektől, hogy versenyképesebb és relevánsabb legyen a tudásuk technikai, stratégiai és üzletviteli szempontból. A könyv ezen felül tartalmaz egy függeléket az agilis/adaptív környezetekről is.

Megjelent a Projektmenedzsment útmutató (PMBOK Guide) 6. magyar-nyelvű kiadás az Akadémiai Kiadó gondozásában

PMBOK® Guide Sixth Edition Hungarian Version Project Team (2019)

Project leader end editor:  Dr. Pálvölgyi Lajos, PMP

Translator: Horváth Balázs PMP®, PMI-ACP

The following individuals served as contributors to the Hungarian terminology and to the translation verification:

Barócsi János

Bartalis Krisztina PMP®

Bartek Bulcsú PMP®

Bartók Sándor P. dr. MScIT, CISA, MBA

Benedek Viktória

Boros Tímea

Buglos Tamás PMP®, MBA

Czimbalmos Zsolt PMP®, PMI-PBA, PMI-ACP

Cserna József IPMA-A

Dénes Róbert PMP®

Eipl Máté CSM, Prince2

Fekete István dr. egy. docens BCE

Fráter Loránd

Gulyás Gergely PMP®

Huk János PMP®

Illés Éva PMP®

Járdán Tamás MCC, PMP®, MBA

Jenei Zoltán MBA

Kalvach Gábor PMP®

Kappel Krisztián PMP®

Kárász Zakariás PMP®

Klimkó Gábor PhD, PMP®

Koplányi Emil PMP®

Kovács Ádám PMP®

 

Kovács Dániel MBA, ISTQB, PMP®

Kremmer László MBA, CLC, PMP®

Krizsanyik Csaba MBA, MSc (Eng), PMP®

Kupás Tibor

Kupeczik Melinda CCRA®, CCRP®

Langer Tamás dr.

Lendvay Judit MBA, PMP®

Ligeti László

Lipi Gábor PMP®

Madarász Endre PMP®

Nagy Csaba MBA, PMP®

Pálfalvi Csaba dr.

Prónay Gábor dr. c. egy. docens BME

Regele István PMP®, ACP®, CSM®

Rozsnyai Gábor

Rubint Péter

Schieszler Tamás MBA, PMP®, PCC

Sebestyén Zoltán PhD, MBA

Szalay Imre PMP®

Szathury Ákos PMP®

Szücs Éva Viktória PMP®

Török Zoltán PMP®

Vereczkei Brigitta CMC, PMP®, PgMP®

Wolkensdorfer Péter PMP®

 

All three Hungarian-language editions were organized by PMI Budapest, Hungarian Chapter, with the active support of the board. (Chapter-President since 2018: Kremmer László MBA, CLC, PMP®. Chapter-President 2003-2018: Szalay Imre PMP®) 

This book was translated using the translation of the fifth edition. Further details on the Hungarian edition and terminology can be found on the home page of the Chapter (www.pmi.hu) in the professional section. Comments on the Hungarian edition can be sent to the email address provided.

Sponsors of the Hungarian Translation

The Hungarian version of PMBOK® Guide Sixth Edition sponsored by the companies and nonprofit bodies below:

AGORA Oktatási Intézet Kft.

1024 Budapest, Keleti Károly utca 8.

www.agoraintezet.hu

 

DXC Technology Magyarország Kft.

1114 Budapest, Bartók Béla út 43-47

www.dxc.technology

 

evopro systems engineering Kft.

1116 Budapest, Hauszmann A u. 2.

www.evopro.hu

 

Expertive Informatikai és Szolgáltató Kft.

1041 Budapest, Görgey Artúr u. 73-75/B.

www.expertive.hu

 

HOLMEN Vezetési Tanácsadó és Oktatási Kft.

2140 Csömör, Görgey Artúr u. 73-75/B.

www.holmen.hu

 

IT Services Hungary Kft.

1097 Budapest, Tóth Kálmán utca 2/B Mill Park

www.it-services.hu

 

Itelligence Hungary Kft

1117 Budapest, Neumann János u. 1. Infopark A. épület

www.itelligencegroup.com/hu

 

Kormányzati Informatikai Fejlesztési Ügynökség

1134 Budapest, Váci út 35.

www.kifu.gov.hu

 

Magyar Projektmenedzsment Szövetség

1041 Budapest, Görgey Artúr u. 73-75/B.

www.pmsz.hu

 

MClin Clinical Monitoring Kft.

1097 Budapest, Gyáli út 21-23. C épület

www.mclin.hu

 

PMI Budapest, Magyar Tagozat

1161 Budapest, Bercsenyi utca 72.

www.pmi.hu

 

ProMan Consulting Kft.

1148 Budapest, Kelenhegyi út 29/B.

www.promanconsulting.hu

 

Redbridge Consulting Kft.

1133 Budapest, Pozsonyi út 46.

www.redbridge.hu

 

Obuda Group

1033 Budapest, Hévizi út 3/A.

www.obudagroup.hu