Art of Projects Konferencia beszámoló - 2016

2016. november 10-én, rendezte meg a PMI Budapest, Magyar Tagozat az ez évi Art of Projects konferenciát, ami a novemberi 3-i a Nemzetközi Projektmenedzsment Világnaphoz (International Project Management Day) kapcsolódóan.

A rendezvényen 175 résztvevő hallgatta meg a neves külföldi előadók előadásait. A konferencián négy szakmai előadást hallgathattak meg a résztvevők, melyek végén kérdéseikre is választ kaptak. A szakmai tudás elmélyítésének érdekében kis csoportok alakultak, ahol az előadókkal interaktív beszélgetésen vehettek részt a különböző előadás témák után érdeklődők. A nap végén a különleges meghívott művészeti csoport a HelloWood Studio volt, akik bemutatták munkásságukat. A következő cikk a szakmai előadások rövid áttekintését nyújtja, miközben bepillantást ad az olvasónak a PMI Budapest Chapter leglátogatottabb eseményének hangulatába is.

phoca thumb l mpj8574


A szakmai előadások rövid áttekintése a következő:

A konferencia első előadója, Simona Bonghez (Románia), menedzsment-tanácsadó, a PMI Etikai Tanácsadó Csoportjának tagja előadásában felhívta a figyelmet: manapság egyre több a komplex projekt, amelyek könnyen kaotikussá válhatnak, ha a munka során csak későn észlelik az összetettségből adódó problémákat. Természetesen a projektkultúra (értékek, szabályok, munkastílus, kommunikáció stb.) országonként változó lehet, ennek figyelembe vétele, illetve az eltérő kultúrák összehangolása alapkövetelmény. Személyes tapasztalatára hivatkozva Simona Bonghez a legnagyobb kihívásként a projekt tulajdonosával való kommunikációt nevezte meg.

Omar Zein (Nagy-Britannia), menedzsment-tanácsadó, a ‘Culture and Project Management’ című könyv szerzője arra hívta fel a figyelmet, hogy a multikulturális környezet az utóbbi 30 év terméke, mára általánosnak tekinthető, s több lehetőséget rejt magában, mint a korábbi monokulturális vagy transzkulturális időszak, jóllehet az egyes kultúrák közt nagy különbségek lehetnek, és azokat feltétlenül kezelni kell. Tovább árnyalja a képet, hogy sztereotipakon is túl kell lépni, hiszen jellegzetesség, hogy a projekttagok maguk is lehetnek multikulturálisak, például több országban tanultak, majd dolgoztak, többféle kultúrát magukba integráltak.

mJPM 8000 3000

Harley Lovegrove (Belgium) menedzsment-tanácsadó legutóbbi könyve, a 'The Change Manager's Handbook' alapján a változások menedzseléséről tartott fergeteges előadást. Könnyen érthető példákkal illusztrálva vetette össze a változásmenedzser és a projektmenedzser feladata, szemlélete, tudáshalmaza közötti azonosságokat és különbségeket. Fontos tulajdonsága a változásmenedzsernek a előre gondolkodás, a beleérző képesség, s ennek eszköze lehet a javasolt mátrix az érintettek gondolkodásának, hangulatának, s azok változásának leírására.

Dr David Hillson (Nagy-Britannia), a nemzetközi projektmenedzsment körökben Risk Doctorként ismert kiváló projekt kockázattal foglalkozó szakember, tanácsadó, előadó, szerző az egészséget veszélyeztető túlsúly, a túltápláltság hasonlatát használva mondta el, hogy ha mindent kockázatosnak látunk, ha a projektben túlzott a rizikó éhség és érzékenység, akkor elveszítjük a rugalmasságot, s a projektcélra tartás fókuszát, s túl sok energiát pazarolunk talán be sem következő kockázatok elkerülésére. Ahogy az életben is vigyázni kell a súlyunkra, úgy a projektekben is a kockázatfalánkság kerülendő.

Az Art of Project konferencia sajátossága, hogy a művészet és a projektmenedzsment közötti összefüggést is bemutatja, azaz, hogy a művészi munka mögött is megjelenik a jól előkészített, megtervezett projekt szemlélet. Ebben az évben a Hello Wood képviseltében Pozsár Péter tartott sikert aratott bemutatót. A Hello Wood egy építészeket, designereket és képzőművészeket megszólító nemzetközi alkotótábor, közösség. Az itt létrehozott alkotások kísérletek formai és szellemi tekintetben egyaránt. A hatalmas és látványos installációk mellett a táborban a közösen alkotás, a csapatmunka és a létrehozás közben a tanulás élményét is megtapasztalhatják a résztvevők. A Hello Wood tudományos és művészeti területeket integrál, közösséget épít és tehetséget kutat, és társadalmilag felelős, innovatív, fenntartható, közérthető, látványos és szerethető fából konstruált alkotásokat hoz létre köztereken.
Az előadások után folyamán négy párhuzamos munkacsoportban közvetlenül is megvitattathatták az előadókkal a témákat, és tapasztalatot cserélhetek egymással a résztvevők.

A PMI Budapest, Magyar Tagozat egy non-profit szakmai civil egyesület, a Project Management Institute nemzetközi projektmenedzsment szakmai szövetség hazai szervezete. A Tagozat árbevételi tevékenységet nem végez, a minimális tagdíj és a konferencián elkérhető belépődíj nem elegendő ilyen nagy szabású konferencia megrendezéséhez, ezért szükség van szakmai szponzorokra. Idén szerencsére a Nemzeti Együttműködési Alap, a Civil mozgalmak támogatója is biztosított forrást a konferenciához.

A konferencia szakmai színvonalát a visszajelzés során 4,68-ra (5-ös skálán) értékelték a résztvevők, az általános elégedettség 4,52 lett. Ez alapján mondhatjuk, hogy a konferencia idei megrendezése is sikeres volt, szükség van ilyen konferenciára, ahol a legjobb külföldi előadóktól hallhatunk a projektmenedzsment aktuális kérdéseiről.

A konferenciáról készült összefoglaló videónk, amely másfél percben foglalja össze és adja vissza Magyarország egyik legjelentősebb projektmenedzsment eseményének eseményeit és hangulatát, itt megtekinthető. A konferencián készült képek megtekintése pedig itt lehetséges.

Belépés tagoknak

Legyen tájékozott!



Kód: catchme refresh

Szponzorok

   itshlogo

racionet  

unnamed

GE Logo

vodafonelogohpe pri grn pos rgb

nea 1

KPMG Blue logo web

szinergia-logo

ujpmszlogo

prof logo

20. PM Fórum

PM Tudástár

pmbok download

pmbok

facebook          linkedin