Az Év CIO-ja (Chief Information Officer) pályázatot tizennegyedik alkalommal írta ki a Vezető Informatikusok Szövetsége (VISZ). 2015-ben a címet Szabados Gábor, az NNG Kft. informatikai vezetője nyerte el. Idén a pályázatnak különdíjasa is lett Tanka László, az Országos Katasztrófavédelmi Főhatóság informatikai főosztályvezetője személyében.

CIO2015

A zsűri most sem volt könnyű helyzetben, hiszen ez éven is szép számban érkeztek be értékes munkák. A VISZ először 2002-ben ítélte oda a díjat, melynek létrehozatalával az informatikai vezetők tevékenységének fontosságára szerette volna felhívni a figyelmet. 

2011 óta a pályázóknak nem csak pályaművet kell benyújtaniuk, hanem egy személyes meghallgatáson is meg kell védeniük munkájukat. A zsűri munkájában a VISZ elnöksége és több szakmai szervezet (IVSZ, PMSZ) vezetője, valamint a hazai szaksajtó képviselői mellett a PMI Budapest, Magyar Tagozatának képviselete is részt vett.

A pályázóknak az idén egyebek mellett olyan kérdésekre kellett választ adniuk, hogy milyen innovatív megoldást vezettek be cégénél az elmúlt években, amelyek segítségével nőtt a vállalat eredményessége.

Szabados Gabor NNG CIO1Az Év CIO-ja díjat elnyerő Szabados Gábor két és fél évvel ezelőtt csatlakozott az NNG-hez. Azóta a cég létszáma és árbevétele is több mint a duplájára nőtt (hozzávetőlegesen 350 főről 800 főre; 38 millió euróról 100 millió euróra). Az intenzív növekedés komoly odafigyelést igényelt az informatikai vezető részéről is, hiszen az üzleti folyamatok átalakítását olyan környezetben kellett végrehajtani, amikor minden folyamatosan változott: a szervezeti struktúra, az ügyfelek és a projektjek. A létszám és az árbevétel mellett minőségi ugrást jelentett az is, hogy az operáció a budapesti irodából négy földrészre bővült ki: Budapest mellett ma már fejlesztők dolgoznak Szegeden, az USA-ban, Indiában, Kínában, Japánban és Ausztráliában. Mindegyik fejlesztésnél és rendszerbevezetésnél kulcskérdés volt a rövid átfutási idő. A globális terjeszkedés olyan kihívások elé is állította az IT-t, amit a hagyományos megközelítéssel már nem lehet megoldani. Ezért a kontinensek közötti kollaboráció és az erőforrások elérhetővé tétele érdekében egyre több szolgáltatást mozgatnak a cégnél a felhőbe.

"Meggyőződésem, hogy egy jól működő IT szárnyakat adhat az üzleti területeknek is, ezért nagyon fontos a bizalom kiépítése. Mindenkinek biztosnak kell lennie abban, hogy az NNG IT infrastruktúrája jó kezekben van, és arra nyugodtan támaszkodhat" - áll az NNG informatikai vezetőjének a pályázatában. Ez számára azért is jelent az átlagosnál nagyobb kihívást, mert a cégnél az IT-n kívüli csoportokban is sok informatikus dolgozik, és rendkívül kritikusan viszonyulnak az IT által nyújtott megoldásokhoz.

109Az államigazgatásban dolgozó informatikai vezetőknek nehéz a versenyszférával azonos pályán indulni, ezért idén számukra különdíjat szavazott meg a zsűri. A nyertes pályázó Tanka László nem kisebb projektet menedzselt, mint az egységesülő katasztrófavédelem megújulásához kapcsolódó IT-háttér kiépítését, amely az Elektronikus Közigazgatás Operatív Program 2011-2013 akciótervében kiemelt szerepet kapott. A fejlesztések nyomán számos területen következett be lényegi technológiaváltás. A katasztrófavédelem informatikai rendszere egyebek mellett új dimenzióba lépett a web alapú térinformatikai alkalmazások bevezetésével.

A projektben kiemelten szerepelt a tűzoltóságok műveletirányítási rendszerének egységes alapokra helyezése. "A helyi szintű riasztás helyett megyei műveletirányításra álltunk át, ami komoly kihívást jelent. Az ügyeleteken dolgozó műveletirányítók felelőssége, hogy a szükséges erőket, eszközöket másodpercek alatt a helyszínre irányítsák. Ennek feltétele, hogy a nap 24 órájában rendelkezésükre álljon rendszerezett, átlátható formában az az adat- és információtömeg, ami alapján riaszthatják a tűzoltókat" - emelte ki Tanka László.

Forrás: http://m.bitport.hu/az-ev-cio-ja-2015-ben-szabados-gabor

Belépés tagoknak

Legyen tájékozott!

captcha 

PMI 500 Club

500 Club Budapest

Registered Education Providers

 

szinergia-logo

Partnerek

momart

ujpmszlogo

HOA

   hte670

 

njszt

KPMG Blue logo web

 

Szponzorok

   itshlogo
logo turkiz

unnamed

nea 1


dxc logo

CELEBRATING 50 YEARS OF COMMITMENT T0 PROJECT MANAGEMENT

PMI logo50th RGB wTagCelebrating PUR onWhite

Kövessen minket!

facebook   linkedin   twitter

Kérjük, ajánlja fel személyi jövedelem adója 1%-át a PMI Budapest-nek!

PM Tudástár