HOA együttműködés és projektmenedzsment előadások a HOA-ban

Szervezetünk együttműködési megállapodást kötött Magyar Szolgáltatóipari és Outsourcing Szövetséggel (Hungarian Oursourcing Association, HOA, www.hoa.hu).

Kb. 10-15 évvel ez előtt indult el ez a folyamat, az első években jellemzően tranzakcionális folyamatokat helyeztek ide a multinacionális cégek, az utolsó 5 évben a tevékenységek kezdenek elmozdulni a komplexitás felé: megjelent a HR, a treasury, a magasabb szintű informatikai támogatás, projektmenedzsment (pl. DXC, Citi, ExxonMobile) vagy a matematikai modellezés. Ehhez pedig egyre magasabban képzett szakemberek kellenek.

hoa logo

Az elnevezések is változnak. A „Shared Services Center (SSC)” mellett megjelenik a „Global Business Services (GBS)”, a „Business Services Center (BSC)”, és a „Center of Excellence (CoE)” elnevezés. A cégek felismerték azt is, hogy a vidéki nagyvárosok egyetemeire és munkaerejére is lehet építeni, ahol évente több száz nyelveket beszélő fiatal kapja meg a diplomáját, így a telephelyek tekintetében Budapest mellé a vidéki nagyvárosok zárkóztak fel.

Mára több mint száz ilyen egység érkezett Magyarországra, körülbelül 50 ezren dolgoznak e területen, a hozzájuk kapcsolódó cégeknél, beszállítóknál pedig további 200-300 ezren állnak alkalmazásban. 80 körüli a Magyar Outsourcing Szövetség tagvállalatainak száma.

Mindezen vállalatok életében jelentős szerepet játszanak a projektek, s a sikeres működésükhöz fontos a céges projektkultúra tudatosítása, fejlesztése az ezen területen tevékenykedő vállalkozások versenyképességének növelése, a működési feltételeik folyamatos javítása, s hogy a legfrissebb és legaktuálisabb, modern projektszemlélet és projektvezetési képességek mentén működjenek, ezért a HOA számára a szakmai kiteljesedést segíti a PMI Budapest Magyar Tagozattal való együttműködés.

A közelmúltban tartott tisztújításon a HOA által kitűzött prioritások, hogy ezt a szektort erőteljesebben megmutatni a közvéleménynek, egyetemi szintre vinni a képzést, támogatni az innovatív megoldásokat, növelni a tagbázist és pezsgő közösségi életet teremteni a tagvállalatok között, illetve a szektoron belül.

Hagyományos terméke a szövetségnek az éves „Business Services (BSC/SSC) Benchmark Felmérés”, amit évről évre új kérdéskörökkel bővítünk. Ez a felmérés az egyetlen független szakmai felmérés Magyarországon és egyfajta alapmű az itt tevékenykedő üzleti szolgáltatók (BSC/SSC) számára. A 2016-os dokumentum letölthető a honlapról, s rövidesen bemutatásra kerülnek az idei eredmények is az első HOA Gálán. Az érdeklődést felkeltő érdekes adatok a felmérésből:

hoa statistic Forrás: (http://hoa.hu/wp-content/uploads/2017/10/2016_survey_web.pdf)

 

A szervezet rendszeres szakmai fórumokat, un. HOA Community Meetinget (CM) tart, ami egy-egy szakmai téma köré szerveződik és valamelyik tagvállalatunknál zajlik, így kerül sor az IT Services Hungary székházában október 16-án projektmenedzsment témában HOA CM-re.

Ahol alkalmunk volt bemutatni a PMI-t is. Az összejövetelen az alábbi témákban hangzottak el előadások:

  • Imre Szalay & Zoltán Sándor dr. (PMI Hungarina Chapter) PMI’s answers for Project Management Challenges in Large Organizations
  • Gyula Lászky (Franklin Covey Hungary): Informal Authority - The Four Foundational Human Behaviors in Today’s Project Management
  • László Balogh (IT Services Hungary): Managing virtual project teams- projects in SSCs

Az együttműködés eredményesen indult, s ez megalapozhatja a sikeres jövőbeli együttműködést is a két szervezet között, amely a következőkben jelenik meg:

  • egymás eseményei, rendezvényei, hírei kölcsönösen megjelennek a hírlevelekben;
  • a rendszeres szakmai rendezvényeken való szereplés; előadó és téma biztosítása;
  • egymás tevékenységét és működését ismertető cikkeket, interjúkat, írásokat;
  • szakértői támogatás egymás projektjeiben (pl. survey PM tartalma, konferencia tematika, könyvkiadás, bíráló bizottsági tagság stb.).

Belépés tagoknak

Legyen tájékozott!



catchme refresh

Joomla Extensions powered by Joobi

Registered Education Providers

 

szinergia-logo

hpe logo

 

Szponzorok

   itshlogo
logo turkiz

unnamed

nea 1

prof logo
dxc logo

Partnerek

ujpmszlogo

hte670

KPMG Blue logo web

PM Tudástár

pmbok download

pmbok

facebook          linkedin