Interjú Kovács Ádámmal, a PMI Budapest Chapter Elnökségi Titkárával

A januári hírlevelünkben a PMI Budapest Chapter Elnökségi tagjával, Kovács Ádámmal készült interjúnk olvasható, aki a tagozat titkáraként tevékenykedik.

Hogyan kerültél először kapcsolatba a PMI-val?

A HP-nál dolgoztam gyakornokként mint végzős egyetemista, és az akkori főnököm Czibók Zoltán vitt el először egy projektmenedzsment rendezvényre. Mintha tegnap lett volna. Ijesztő belegondolni, hogy ez már több mint tíz éve volt. Az egyetemen egyébként volt projektmenedzsment oktatás, de a HP-nál találkoztam először a gyakorlatban is a projektmendzsmenttel. Akkoriban került először a kezembe a PMBOK® is, fogalmam sem volt akkor, hogy mi is az a PMI.

Mióta vagy az elnökség tagja? Hogyan válltál azzá?

Most lesz a hatodik éve, hogy az elnökség tagja vagyok. Érdekes, hogy az elnökségbe is Czibók Zoltán révén kerültem be. Hálás vagyok neki ezért, sokat tanultam az elmúlt hat évben, tágult a látóköröm, sok embert ismertem meg, érdekes projektjeink voltak. Szeretek az elnökségi tagokkal is együtt dolgozni, jó közösség alakult ki.

Milyen szerepet töltesz be az elnökségben?

A mostani ciklusban én vagyok a tagozat titkára, ezt megelőzően három évig a rendezvényekért felelős alelnöki tisztséget töltöttem be. Titkárként formálisan nyilván eltérnek a feladataim az elnökség többi tagjaitól, a titkár az elnök első számú helyettese. A gyakorlatban azonban nincs ekkora különbség a többi elnökségi tag szerepéhez képest. Ne felejtsük el, hogy ez egy önkéntes munka, nem azt számolgatjuk, hogy kinek van több csillag a vállapján.

Mit gondolsz miért éri meg csatlakozni a PMI-hoz?

Amikor csak lehetőségem van rá mindig kiemelem a minősítéseket, így a PMP fontosságát, illetve a szakmai rendezvényeken való részvételt is. A PMI tagság erre jó lehetőség. Magyarországon sok projektmenezdsmenthez köthető esemény van, mi, a PMI Budapest Chapter az angol nyelvű eseményekre helyezzük a hangsúlyt. A PMPub eseményeink és az Art of Projects Konferenciánk is angol nyelven zajlik. A rendezvények mellett azt se felejtsük el, hogy a tagsággal rengeteg hasznos szakmai anyagohoz lehet hozzáférni.

Mi a legfontosabb dolog, amit a PMI-val végzett munkád során tanultál?

A konferenciánk megszervezésében az első években nagyon aktívan résztvettem, rengeteget tanultam ebből, és nagyon jó látni, hogy mennyire színvonalas és ismert rendezvénnyé nőtte ki magát. Az elnökségi tagoktól is sokat tanultam, érdekes belelátni az Ő gondolataikba, cégeik működésébe. Mivel önkéntes munkáról van szó, ezért a nyomás is kisebb rajtunk, talán jobban ki tudom élni a kreativitásomat.

Mi az, ami a PMI-nal végzett munkád során motivál?

Anno az első számú motivációm az volt, hogy a látókörömet bővítsem, nem akartam beszürkülni, szerettem volna szakemberekkel megismerkedni, tanulni tőlük. Ez azt gondolom sikerült is, sok embert ismertem meg az elmúlt pár évben, ez szerintem a legnagyobb érték és ez motivál a legjobban. 

Hogyan látod a jövődet az elnökségben?

Ez egy nagyon jó kérdés, nemsokára lejár a mostani elnökség mandátuma, Imre után én vagyok a legrébben az elnökség tagja. Annak a híve vagyok, hogy nem árt a megújulás és az se baj, ha új elnökségi tagok jönnek, friss, új gondolatokat, új szemléletmódot hoznak.Nagyon sokat dolgoztunk az elmúlt években, rengeteg PMI termék van már, az év diplomamunka pályázat, a PMPub, a konferencia, a magyar PMBOK®. Nem elég valamit kitalálni, fent is kell tartani, ez pedig nagyon sok energiát visz el. Bárhogy is alakul, jó lenne ha a következő években is megmaradának ezek a termékek. Mindentől függetlenül a 15 éves PMI születésnap szervezésében mindenképpen résztveszek, akár elnökségi tag vagyok, akár nem. Azon az utóbbi időben sokat gondolkoztam amúgy, hogy érdemes lenne más önkéntes és nem projektmenedzsmenthez kapcsolódó szervezetben is bevinni a projektmenedzsment szemléletetemet, tudásomat, tapasztalataimait.

Milyen szakmai életutat jártál be?

Ahogy az előbb említettem, végzős egyetemistaként kerültem a HP-hoz, ott kezdtem el junior projektvezetőként dolgozni. Meghatározó volt az ott eltöltött 5 év. Nagyon érdekelt az energia szektor, így a HP után az RWE-nél dolgoztam projektvezetőként illetve az SAP csapatot vezettem. Egy idő után úgy éreztem, hogy szeretném magamat próbára tenni egy nemzetközi projekten, így kerültem az ITSH-hoz. Ott leginkább a virtuális projektekben „úszkálást” ismertem meg, egy nagy nemzetközi projekten dolgoztam. Érdekes időszak volt, az élet pedig úgy hozta, hogy ezután egy ideig szabadúszó projektvezetőként dolgoztam. Ezt is kiprobáltam, nyár óta pedig egy agráripari cégnél dolgozok. Teljesen új szektort ismerek meg, ráadásul lehetőségem van végre használni a francia nyelvtudásomat is.

Mely sikeredre vagy a legbüszkébb?

Nemrég búvárkodtam. Gyerekkorom óta úszom, vízilabdázom, imádom a tengert, de valahogy mindig féltem a merüléstől. Sikerült legyőzni ezt a félelmemet, nem volt könnyű. Régebben mindig csak újabb és újabb célokat tűztem magam elé, ez a szakmai pályámon is így volt. Amint elértem a kitűzött célt, egyből kerestem az újabb kihivást. Ez ma sincs másképp, viszont ma már fontosnak tartom, hogy az ember megünnepelje a sikereit. Hajlamosak vagyunk erről megfeledkezni.

Belépés tagoknak

Legyen tájékozott!



catchme refresh

Joomla Extensions powered by Joobi

Registered Education Providers

 

szinergia-logo

hpe logo

 

Szponzorok

   itshlogo
logo turkiz

unnamed

nea 1

prof logo
dxc logo

Partnerek

ujpmszlogo

hte670

KPMG Blue logo web

Art of Projects Conference 2018

MasterClass 2018

Agile Practice Guide

Agile Practice Guide

PMBOK Guide Sixth Edition

ezgif.com resize

PM Tudástár

pmbok

facebook          linkedin