Az Év Diplomamunkája Pályázat 2017

Idén ismét meghirdeti az év projektmenedzsment szakdolgozata, diplomamunkája pályázatot a PMI Budapest, Magyar Tagozat (PMI) - a Hírközlési és Informa kai Tudományos Egyesület (HTE) Projektmenedzsment Szakosztálya és a Magyar Projektmenedzsment Szövetség (PMSZ) támogatásával. Pályázhatnak mindazok, akik bármely felsőoktatási intézményben a 2016. vagy 2017. év során benyújtották és sikeresen megvédték magyar vagy angol nyelvű, projektmenedzsment témájú dolgozatukat, ahol projektmenedzsment módszereket és eszközöket alkalmaztak, illetve projektmenedzsment módszertan elméleti és gyakorlati tartalmakat, eredményeket mutattak be.

pexels photo 267885

Miért érdemes pályázni?

Az első helyezett:

  • Elnyeri az Év Szakdolgozata címet a projektmenedzsment tematikában és ingyenes részvételi lehetőséget kap 2017 novemberében a PMI Budapest, Magyar Tagozat Art of Projects konferenciáján, valamint 2018 áprilisában a HTE szervezésében megrendezendő PM Fórum projektmenedzsment konferencián.

Az első három legjobbnak ítélt dolgozat szerzői

  • A Kiírók elismerő oklevelén túl
  • választhatnak egy, a pmi.org gondozásában megjelent szakkönyvet és
  • és ingyenes részvételi lehetőséget kapnak 2018 májusában a Körkapcsolás rendezvényen a PMSZ felajánlásával.

Az első három helyezett konzulensének díja:

  • egy tetszőlegesen választott, a pmi.org gondozásában megjelent szakkönyv.

A pályázat benyújtásának módja:
A benyújtott szakdolgozattal vagy diplomamunkával megegyező dokumentumot PDF formátumban kérjük elküldeni „Diplomamunka pályázat” tárgymegjelöléssel a Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát. e-mail címre. Csatolják továbbá:

a mellékelt kitöltött adatlapot;
egy egyoldalas kivonatot (amennyiben a dolgozat nem tartalmaz ilyen összefoglalót);
opcionálisan a konzulens ajánlását, illetve bírálatokat.
Benyújtási határidő: 2017. szeptember 30.

Pályázati értékelés, eredményhirdetés:
A munkákat a PMI Budapest, Magyar Tagozat, a HTE és a PMSZ szakemberei bírálják el. Az eredményhirdetésre 2017 Novemberében az Art of Projects konferencián a projektmenedzsment közösség jelenlétében kerül sor.

További információ: Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát. 

A pályázat kiírója a PMI (Project Management Institute) Magyar Tagozata együttműködésben a Hírközlési és Informa kai Tudományos Egyesület (HTE) Projektmenedzsment Szakosztályával és a Magyar Projektmenedzsment Szövetséggel (PMSZ).

A benyújtási határidő: 2017. szeptember 30.


A pályázati kiírás elérhető az alábbi linken:

2017_PM_Diploma_Palyazat_Felhivas

Pályázati adatlap

 

Belépés tagoknak

Legyen tájékozott!



catchme refresh

Joomla Extensions powered by Joobi

Kiemelt Szponzorok

szinergia-logo

1002341 641000192579434 155320046 n

IIL logo US noweb                   

 dxc logo vt blk rgb 300

 

Szponzorok

   itshlogo

logo turkiz

unnamed

GE Logo

vodafonelogo

nea 1

prof logo

Partnerek

ujpmszlogo

hte670

KPMG Blue logo web

Art of Projects Conference 2017

MasterClass 2017

PM Tudástár

pmbok download

pmbok

facebook          linkedin