viszlogoÖn szerint, ezúttal ki lenne a díjra leginkább érdemes informatikai vezető?

A Vezető Informatikusok Szövetsége (VISZ) 2015-ben is kiírja az Év CIO-ja pályázatát. A pályázat célja, hogy felhívja a figyelmet az informatikai vezetők tevékenységének fontosságára, valamint a díjjal elismerje az évek során kiemelkedő teljesítményt nyújtó CIO (Chief Information Officer) munkáját.

Jelölje kollégáját!

A jelölések beérkezésének határideje: 2015. július 12.

A pályamunkák beérkezésének határideje: 2015. augusztus 2.

A javaslatokat rövid ajánlással a Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát. címre várják a szervezők.

Részletek:  pdf Az Év CIO-ja 2015 pdf

Várjuk tisztelt Tagjainkat a PMI Budapest, Magyar Tagozat (1039 Budapest, Fodros köz 5.) rendkívüli közgyűlésére 2015. június 17-én 16.30 órára a MOHA Ház, MOHA 200 termébe (1143 Budapest, Gizella út 42-44.).

Határozatképtelenség esetén a pótközgyűlést ugyanarra a napra, 16:45-re hívjuk össze, változatlan napirenddel és helyszínnel. Ebben az esetben tekintet nélkül a megjelentek számára a Közgyűlés az alapszabály alapján határozatképes.

Napirend:
Alapszabály módosítás
A PMI Budapest, Magyar Tagozat változásbejegyzési és közhasznúvá minősítésre vonatkozó beadványára a Fővárosi Törvényszék 30 napon belüli számos formai okra vonatkozóan hiánypótlást írt elő, ami miatt az alapszabály módosítása és annak soron kívüli közgyűlésen történő elfogadása szükséges.

Az új alapszabály megtekinthető a www.pmi.hu honlapon.
A közgyűlésen csak érvényes tagsággal lehet szavazni. A tagsági viszony megállapítása a PMI központ aznapi tagságot rögzítő listája alapján történik.

bogel210 mediumMegjelent Bőgel Györgynek, a CEU professzorának, az Art of Projects konferenciáink házigazdájának könyve, a konferenciánk legizgalmasabb témáját véve górcső alá.

A BIG DATA ökoszisztémája című könyv a nagyszerű tudomány népszerűsítő elődök (J. Gleick (Káosz, The Information), S. Singh (A nagy Bumm, The Code Book) ) útján járva a mindannyiunk által hagyott illetve a rólunk keletkező végtelen adatmennyiség világának kérdéseit dolgozza fel érdekesen, közérthetően.

Elkészült az MSZ ISO 21500: 2015 Útmutató a projektvezetéshez magyar szabvány

Mivel valószínű, hogy szakmai pályafutása során, akár projektvezetőként, projektszponzorként vagy egy projektcsapat tagjaként, bárki kapcsolatba kerülhet projektekkel, a projektvezetés alapvető megértése mindenki számára fontos lehet. A kommunikáció megkönnyítésének, a gyorsaság és a minőség javításának, a projekt eredményes befejezésének kulcsa, hogy a projekt minden érintettje azonos nyelvet beszéljen.

A Bírósági határidők miatt a rendes közgyűlés előtt rendkívüli közgyűlést kell március 18-ra összehívnunk az alapszabály módosítása érdekében. A tisztújító közgyűlés az eredetiek szerint március 25-én lesz.

Kérdésekkel Ádám Évához lehet fordulni az alábbi elérhetőségeken:
E-mail: Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.
Telefon: 06 70 3774333

Minden tagtársunk megjelenésére feltétlenül számítunk!

A Projektmenedzsment hazai helyzete - ahogyan a gyakorló projektmenedzserek látják 2015-ben

 FELHÍVÁS KÉRDŐÍV KITÖLTÉSRE

Kedves Kolléga !

A 2015. április 9-én, csütörtökön megrendezésre kerülő, tizennyolcadik „PROJEKTMENEDZSMENT A GAZDASÁGBAN" Fórum (http://www.hte.hu/projekt2015) Szervező Bizottsága úgy döntött, hogy idén is felmérést készít a hazai projektmenedzsment szakma képviselői körében. Célunk, hogy a gyakorló projektmenedzserek és projekt szponzorok, közöttük az Ön véleménye alapján képet kapjunk a szakmai közvéleményt érdeklő néhány tényezővel kapcsolatban.
Az előző években már foglalkoztunk a projektek sikertényezőivel, ill. a projektmenedzsment magyarországi helyzetével. A felmérések eredményeit bemutattuk a korábbi Projektmenedzsment Fórumokon, és közzétettük a HTE oldalán.

Alkategóriák

Belépés tagoknak

Legyen tájékozott!

captcha 

PMI 500 Club

500 Club 2019 Budapest

500 Club Budapest

Registered Education Providers

 

szinergia-logo

Partnerek

momart

ujpmszlogo

HOA

   hte670

 

njszt

KPMG Blue logo web

 

Szponzorok

OTP Bank logo   itshlogo
logo turkiz

szinergia logo

iilllogo

pmigloballogo

nea 1


dxc logo

CELEBRATING 50 YEARS OF COMMITMENT T0 PROJECT MANAGEMENT

PMI logo50th RGB wTagCelebrating PUR onWhite

Kövessen minket!

facebook   linkedin   twitter

Kérjük, ajánlja fel személyi jövedelem adója 1%-át a PMI Budapest-nek!

PM Tudástár