cio

A Vezető Informatikusok Szövetsége (VISZ) 2016-ban is kiírja az Év CIO-ja pályázatát. A pályázat célja, hogy felhívja a figyelmet az informatikai vezetők tevékenységének fontosságára, valamint a díjjal elismerje az évek során kiemelkedő teljesítményt nyújtó CIO  (Chief Information Officer) munkáját.

A 2011-től megreformált Év CIO-ja díjat 2002 óta ítéli oda a VISZ által felkért független szakmai bizottság. AZ Év CIO-ja díjra informatikai vezetőket jelölhetnek szakmai szervezetek, cégek, valamint a zsűritagok egyaránt. A javaslatokat rövid ajánlással a Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát. címre várják a szervezők.

 A VISZ által felkért független zsűriben szakmai szervezetek képviselői, valamint újságírók vesznek részt:

  • STRAUSZ GYÖRGY GÁBOR, a VISZ alelnöke,
  • LAUFER TAMÁS, az Informatikai, Távközlési és Elektronikai Vállalkozások
  • Szövetségének (IVSZ) elnöke,
  • NAGYNÉ AGÁRDI GYÖRGYI, a VISZ elnökségi tagja,
  • CSERNA JÓZSEF, a Magyar Projektmenedzsment Szövetség elnöke,
  • SZALAY IMRE, a Project Management Institute Magyar Tagozatának
  • elnöke, valamint a hazai szaksajtó képviselői:
  • SZIEBIG ANDREA, az IT Business főszerkesztője,
  • DERVENKÁR ISTVÁN, a Bitport.hu főszerkesztője és
  • MESTER SÁNDOR, a Computerworld B2B üzletágvezetője.

A PÁLYÁZATBAN AZ ALÁBBI KÉRDÉSKÖRÖKET KELL KIFEJTENI A DÍJRA JELÖLT SZAKEMBERNEK:

  • Milyen innovatív megoldást vezetett be az elmúlt időszakban (1-3 év), amely segítségével vállalata eredményessége növekedett?
  • A bevezetett, korszerű technológiai megoldások hogyan illeszkednek a piaci trendekhez és az innovációhoz?
  • A korszerű eszközöket, technológiákat hogyan tudja integrálni a vállalat működésébe?
  • A technológiai fejlesztéseket hogyan tudja elfogadtatni a vállalaton belül?
  • Mi az adatvédelem optimális mértéke? Hol van az erre fordítható költségek ésszerű határa?

A jelölések beérkezésének határideje: 2016. július 17. • Pályázati anyagok beérkezésének határideje: 2016. augusztus 3.

Belépés tagoknak

Legyen tájékozott!

captcha 

PMI 500 Club

500 Club Budapest

Registered Education Providers

 

szinergia-logo

Partnerek

momart

ujpmszlogo

HOA

   hte670

 

njszt

KPMG Blue logo web

 

Szponzorok

   itshlogo
logo turkiz

unnamed

nea 1


dxc logo

CELEBRATING 50 YEARS OF COMMITMENT T0 PROJECT MANAGEMENT

PMI logo50th RGB wTagCelebrating PUR onWhite

Kövessen minket!

facebook   linkedin   twitter

Kérjük, ajánlja fel személyi jövedelem adója 1%-át a PMI Budapest-nek!

PM Tudástár