Eredményekben Gazdag Boldog Új Esztendőt Kívánunk!

e8399fd1 4616 4cdc a2eb 3fd3d35aa0e41Az esztendő végéhez közeledve minden évben számvetést végzünk, hogy a mögöttünk hagyott évben milyen sikerek, eredmények és tervek valósultak meg. A 2018-as esztendő egy szakmailag tartalmas, sok feladatot hozó időszak volt a PMI Budapest, Magyar Tagozat életében. Összefoglaljuk, hogy milyen programokat, eseményeket és eredményeket hozott az idei év. 

A sor elejére kívánkozik egy olyan tény, ami alapvetően meghatározta a munkánkat 2018-ban, a PMI Budapest, Magyar Tagozat alapításának 15. évfordulója. Egyesületünk 2003. november 14-én kapta meg az Alapító Plakettet a PMI-tól. A PMI Budapest, Magyar Tagozat a hazai projektmenedzsment szakma meghatározó szakmai szervezete 2003 óta. Az elmúlt másfél évtizedben elhivatottan arra törekedtünk, hogy a lehető legnagyobb szakmai támogatást nyújthassuk nem csak az egyesületünk tagjainak, hanem a magyarországi projektmenedzsment szakma összes képviselőjének és hatékonyan együttműködjünk a hazai szakmai társ-szervezetekkel.

  • Örömmel számolhatok be róla, hogy 2018-ban 160-ról 267 főre, azaz közel 67%-al nőtt tagjaink száma! Köszönjük a bizalmat és a szakmai elköteleződést amit a munkánk iránt mutat. Érezzük ennek a növekedésnek a felelősségét és ez hatotta át a munkánkat az elmúlt hónapokban.
  • Az idei esztendőben folytattuk az immár hagyományos programjainkat és nagy sikerrel szerveztük meg az angol nyelvű PMPub találkozókat. 
  • Hazai társszervezetünk, a PMSZ szervezésében megvalósuló eseményeken, így a havi Projektmenedzsment Szakmai Teadélutánon és a Körkapcsolás Konferencián a PMI Budapest, Magyar Tagozat tagjai 2018-ban is, ingyen vehettek részt és a részvétel költségét egyesületünk magára vállalta.
  • Minden hónapban friss hírekkel, eseményekkel és újdonságokkal jelentkezett a PMI Budapest, Magyar Tagozat hírlevele. A közösségi média felületeink megújultak, így az immár hagyományos Facebook oldalunk mellé felsorakozott a Linkedin oldalunk és a Twitter oldalunk is. A honlapunkon minden hírt eseményt megosztunk az érdeklődőkkel rendszeresen.
  • 2018 év elején nagy fába vágtuk a fejszénket és elindítottuk a régen vártPMBOK6 magyar fordítási projektet és ezzel párhuzamosan az AGILIS Gyakorlati Útmutató fordítását. Külön köszönet illeti annak a közel félszáz önkéntesnek a munkáját, akik a magyar terminológia felülvizsgálatában és kiegészítésében, valamint a fordítás ellenőrzésében közreműködtek.
  • Örömmel jelentem, hogy 2018. december 14-én megjelent az Akadémiai Kiadó gondozásában a magyar nyelvű AGILIS Gyakorlati Útmutató. Ehhez kapcsolódóan a PMI Budapest, Magyar Tagozat tagjai számára egyedi 10%-os akció keretében, korlátozott számban lehetőséget kínálunk a könyv megvásárlására. Amennyiben a lehetőség érdekli kérem keressen megEz az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát..
  • PMBOK6 fordítása is jól halad és 2019-ben a könyvesboltok polcaira kerül reményeink szerint a harmadik negyedév elején a régen várt könyv. A PMBOK6 megjelenéséhez szakmai támogatók jelentkezését várjuk email útján.
  • 2018-ban a PMI Budapest, Magyar Tagozat volt az elnöke a Projektmenedzsment Kiválóság Táblának. Ennek köszönhetően idén ránk hárult annak a megtisztelő feladata, hogy a megszervezhettük az „Év Projektmenedzsere” díj pályázatot a társszervezetekkel közösen és 2018. november 7-én átadhattuk az Év Projektmenedzsere díjat 18. alkalommal.
  • Az ide esztendőben rekordszámú pályázat érkezett az „Év Projektmenedzsment Diplomamunkája” pályázatunkra, melynek a díjátadó ünnepsége szintén 2018. november 7-én volt a Pénzügyminisztérium Pénztár Termében.
  • Immár hagyományosan minden esztendőben a Nemzetközi Projektmenedzsment Napra időzítjük az „Art of Projects” nemzetközi, angol nyelvű a PMI Budapest, Magyar Tagozat által szervezett nemzetközi konferenciát, melyen idén ismét teltház volt.
  • Külön köszönjük az Art of Projects Konferencia szakmai szponzorainak, így azIT-Services Hungary Kft-nek, a Racionet Zrt-nek, a Nemzeti Média és Hírközlési Hatóságnak a támogatásukat.
  • Soha nem látott érdeklődés volt a konferenciát követő Masterclass iránt, melyet 2018. november 8-án tartottunk a MOM Kulturális Központban.
  • 2018-ban részt vettünk Belgrádban a PMI Region 8 konferencián, melyen az európai PMI helyi tagozatok képviselői találkoznak minden esztendőben. 
  • Idén is sikeresen pályáztunk a NEA – Nemzetközi Együttműködési Alapnál és egyesületünk szakmai és operatív munkájának támogatására vissza nem térítendő támogatást nyertünk el 2018-ban.
  • Ahogy arról már korábban beszámoltam 2018-ban régi-új önkéntes elnökség és új elnök vette át az egyesület vezetését. Ezúton is köszönöm az elnökség összes tagjának és az egyesület munkáját támogató önkéntesek munkáját.
  • Újra gondoltuk a PMI Budapest, Magyar Tagozat Vízióját és Küldetését. Új lendületet kapott a kommunikációnk. Mindez nem jöhetett volna létre egy lelkes, tettre kész önkéntes közösség nélkül.
  • 2018-ban a PMI ajánlásával összhangban, elkezdtük a PMI Budapest, Magyar Tagozat alapszabályának a harmonizálását a PMI által előírt alapszabályi módosításokkal, melyet 2019-ben fejezünk be. Ennek keretében létrehozzuk a tiszteletbeli elnök pozíciót, valamint lehetőséget teremtünk arra, hogy tagjaink elektronikus úton is szavazhassanak a vezető tisztségviselő választáson.

2019-re a személyes önkéntes céljaim és a PMI Budapest, Magyar Tagozat stratégiai céljai összhangban vannak a PMI globális stratégiájával és ezt erősítette meg az elnökség is 2018 nyarán, amikor is számos elnökségi megbeszélés, elvonulás során újra gondoltuk céljainkat. Az elmúlt 15 évben a PMI Budapest, Magyar Tagozat a hazai projektmenedzsment szakma képviselői között egy ismert és meghatározó szervezetté vált. 2012-től a PMI önálló arculatának erősítésén dolgozunk.Missziónk szerint az egyén fejlődése érdekében önkéntes projektmenedzsment szakmai közösséget építünk a fél évszázados múlttal rendelkező PMI globális szervezet részeként, gyakorlatban kipróbált tudásbázisra és minősítési rendszerre alapozva. Víziónkkal összhangban, 2019-ben tovább folytatjuk azt a szakmai munkát, aminek eredményeképpen a PMI Budapest, Magyar Tagozat Magyarország még meghatározóbb projektmenedzsment szervezete legyen, mely a PMI globális hálózat részeként aktív szakmai közösséggel rendelkezik.Köszönöm, hogy 2018-ban is megtisztelte tagságával, szakmai támogatásával az eseményeken való részvételével és önkéntes munkájával a PMI Budapest, Magyar Tagozatot.

Kellemes Karácsonyi Ünnepeket, valamint Eredményekben és Sikeres Projektekben Gazdag Boldog Új Esztendőt Kívánok!

Kremmer László / Elnök
PMI Budapest, Magyar Tagozat

Belépés tagoknak

Legyen tájékozott!



catchme refresh

Joomla Extensions powered by Joobi

PMI 500 Club

500 Club Budapest

Registered Education Providers

 

szinergia-logo

Szponzorok

   itshlogo
logo turkiz

unnamed

nea 1

prof logo
dxc logo

Partnerek

ujpmszlogo

 hte670

KPMG Blue logo web

HOA 

 

njszt

CELEBRATING 50 YEARS OF COMMITMENT T0 PROJECT MANAGEMENT

PMI logo50th RGB wTagCelebrating PUR onWhite

Kérjük, ajánlja fel személyi jövedelem adója 1%-át a PMI Budapest-nek!

PM Tudástár

facebook   linkedin   twitter