<< Vissza

Bemutatjuk az Év Projektmenedzsment Diplomamunka pályázat nyerteseit

Kiemelt

Mint minden területen, a projektmenedzsmentben is fontosnak érezzük a fiatalok bevonását, egyrészt, hogy megismerkedjenek a projektek világával, másrészt, hogy a szakma is tanulhasson a jövő generációtól. Általuk ismerhetjük meg, hogy milyen területeket éreznek fontosnak, hogyan látják ezek szerepét a vállalati kultúrában, és mi motiválja őket, ha majd belépnek a munkaerőpiacra.

Az Év Projektmenedzsment Diplomamunka Pályázatot azzal a céllal rendezik meg, hogy fórumot teremtsenek az új generáció kutatásainak megismertetésére, és ők mielőbb bekapcsolódhassanak a hazai projektmenedzsment életbe. Az idei nyertesek díjukat az előző évekhez hasonlóan az Art of Projects nemzetközi konferencián vehették át.

Az alábbiakban bemutatjuk a díj nyerteseit és dolgozatuk összefoglalóját is elérhetővé tesszük honlapunkon.

A nyerteseknek gratulálunk, és bízunk benne, hogy egyéb szakmai fórumokon is találkozunk velük a következő években.

 

Szikszai Andrea Tímea első helyezett lett a Bsc kategóriában, dolgozatát A hatékony csoportvezetés elemei a Scrum keretrendszer tükrében témáról készítette.

Dolgozatában azt vizsgálta, hogy a Scrum Masterek milyen szerepkörök betöltésével, illetve milyen készségek segítségével tudnak hozzájárulni a fejlesztői csoportok hatékony munkavégzéséhez, valamint összevetette, hogy a hazai Scrum Masterek a gyakorlat során mennyiben követik az irányelveket. 

DSC_3382.jpg

Mi keltette fel az érdeklődését a projektmenedzsment szakma iránt?

Valójában az az egyszerű, hétköznapi felismerés, hogy ugyanazt a dolgot mennyivel jobban, költség-, és időhatékonyabban, boldogabban, és elégedettebben lehet kivitelezni, ha megfelelő és reális a tervezés, teljesítés és a problémák kezelésének módja.

Az érdeklődésem elsőként nem a nagy egésztől (projektmenedzsment) terelődött az egyik alfajig (Scrum), hanem az alág mentén jutottam el a fő csapásvonalig, így igazándiból maga a Scrum keretrendszer az, ami miatt a projektmenedzsment témakörével kezdtem el foglalkozni.

Volt már alkalma vállalati környezetben is kipróbálnia a tanultakat? Ha igen, mik voltak a tapasztalatok?

Projektek menedzselésével, úgy, ahogy, találkoztam korábbi munkahelyeimen is, de talán a mostani a leginkább a diplomamunkámhoz vágó. A BSc megszerzése után jelentkeztem egy (gyakornoki) állásra egy nagyvállalathoz, ahol végül nem kerültem kiválasztásra. Olyan helyzeteket hoz az élet, hogy pár héttel később ugyanettől a cégtől, de más divíziótól kerestek egy újonnan megnyílt pozíció kapcsán, és az interjún kiderült, hogy a csapat, ahova gyakornokot keresnek agilisan dolgozik, ráadásul leginkább a Scrum keretrendszerrel. Felcsillant a szemem, hogy végre a saját bőrömön is kipróbálhatnám azt, amiről az elmúlt fél évben annyit olvastam, amivel kapcsolatban szakértőkkel interjúztam, és amit szubjektíven magam is egy jól működtethető rendszernek gondolok.

Szeptember óta pedig az imént említett csapat tagjaként dolgozom. Rendkívül pozitív a saját bőrömön is megélni azt, hogyha jól csinálják, akkor az agilis módszerek igenis működnek, és nem, nem csak szoftverfejlesztői környezetben. Összetett a csapat, sokfelől (van külsős, belsős, flyin, gyakornok), különböző szakmai tudással és skillekkel érkeztünk, a Scrum keretrendszer  mégis teret enged annak a napi stand up-olás, a közös tervezés, és az egyéb ceremóniák által, hogy átlássuk és megértsük egymás feladatait, tudjuk, hogy mivel kihez fordulhatunk, és kivel hogyan tervezhetünk. A rendszer – és természetesen a kollégák segítőkész hozzáállása – így gyorsan segíti az újonnan érkezőket a munkafolyamatok megértésében és a „nagy egész” átlátásában.

Miért ezt a témát választotta, hogyan gyűjtött anyagot a dolgozatához?

Vállalati környezetben viszonylag sok helyre beszivárgott már itthon is az agilitás, de az oktatási rendszerbe, legalábbis tananyagként, még nem igazán. Kicsit benne volt a választásban az, hogy új, és felkapott, kicsit az, hogy kettős megítélésű, és foglalkoztatott, hogy ez vajon csak egy újabb buzzword-e, vagy tényleg produkálja-e az ígért eredményeket. Valahol azért – így utólag látva helyesen – kalkuláltam azzal is, hogy jó lenne olyan témakörben fejleszteni magam, amit tanulmányaim során nem sajátítottam el, de később a kiválasztás során, vagy a munkahelyemen előnyömre válik.

Eredetileg is hasonló lett volna a témám, de szinte teljesen más a kutatás, és a koncepció, de ugye ember tervez, COVID végez, így a konzulensem, Dr. Sass Judit bíztatására végül mélyinterjúkat készítettem Scrum Masterekkel. A második újratervezésnél már kétségbe esve Scrum és agilis témakörrel foglalkozó Facebook csoportokban kértem segítséget, és még nekem, Y generációsnak is őrület tényleg, hogy mire képes az internet népe. Napokon belül jelentkeztek végtelenül kedves és lelkes emberek, akik egy óriási köszönöm ellenében hajlandóak voltak pár órát rám áldozni a szabadidejükből. A szakirodalom javarészét online könyvtárakból való szemezgetés során került ki. PMI kiadványokat is használtam fel a dolgozatom megírásakor, a vicc az, hogy ezt csak azután raktam össze, hogy kiderült, a diplomamunkám bekerült a szervezet által kiírt pályázat top3 szakdolgozata közé.

Mi motiválta arra, hogy pályázzon?

A szakdolgozat írást sokan a tanulmányaikat lezáró kötelező rosszként élik meg. Hazudnék, ha azt mondanám, hogy én saját kedvtelésemre valaha belekezdtem volna egy hatvan akárhány oldalas tanulmány összeállításába, de onnantól kezdve, hogy valóban nekifogtam már nem csak a „muszáj” hajtott. Azt gondolom, ha az ember eléggé szerencsés, talál a tanulmányai során olyan témakört, ami valóban érdekli, amiben el tud merülni. (Ugyan a projektmenedzsment, azon belül is az agilis szemléletmód nem igazán került elő egyetemi tanulmányaim alatt, de számos olyan megközelítésről tanultunk, amik ezeket keretbe helyezik.) Számomra ez egy olyan témának bizonyult, így hajlandó voltam „feleslegesen” sokat olvasni, háromszor újra tervezni, és a megadott karakterszámon túllógni. Habár amint leadtam a diplomamunkám, az újbóli olvasás után rögtön találtam benne stilisztikai, logikai hibákat – amiket előtte persze kétszázadik átolvasás után sem vettem észre – összességében azt kell hogy mondjam – és maximalistaként ritkán mondok ilyet – büszke vagyok a munkámra. Valahol szomorúsággal töltött el, hogy az álmatlan éjszakák és kávéízű nappalok eredménye egy iskolai ötössel lezárult. Ezért örültem, amikor egy Corvinusos hírlevélben szembe jött velem a PMI pályázati lehetősége.

Mik a tervei a következő 3 évre?

Az alapképzés elvégzése után belevágtam az ELTE vezetés és szervezés mesterképzésébe, ennek elvégzése szerepel a következő 2 éves tervben. Ezután természetesen a munkaerőpiacon való elhelyezkedés a következő kihívás, mint minden friss pályakezdőnek. Amennyiben elég kitartó, és szerencsés vagyok, nyílhat lehetőség arra, hogy elhelyezkedjek teljes munkaidőben ott, ahol most kampánymenedzsment területen gyakornokként dolgozom. Próbálok majd továbbra is nyitott szemmel járni, és megragadni a lehetőségeket.

 

 

Bogos Boglárka az Msc kategória nyertese, dolgozatát A jövő projektmenedzserei címmel készítette, melyben a projekteken belül megvalósuló generációs különbségeket vizsgálja, és arra keresi a választ, hogyan viszonyul a Z generáció a projektekhez, milyen motivációs eszközöket alkalmazva lehet hatékony munkavégzésre sarkallni őket?

BB.jpg

Mi keltette fel az érdeklődését a projektmenedzsment szakma iránt?

Úgy gondolom, a projektmenedzsment önmagában egy nagyon érdekes és sokszínű tudományterület, melynek több nézőpontból is lehet látni a szépségét. Nekem mégis talán az egyik legérdekesebbnek tartott folyamat, mikor az emberi kompetenciákat optimálisan párosítjuk felelősségi körökkel, mindezt úgy, hogy minden projekttag a maximumot hozza ki magából és az adott projekt kritériumainak maradéktalanul eleget tegyünk.

Volt már alkalma vállalati környezetben is kipróbálnia a tanultakat? Ha igen, mik voltak a tapasztalatok?

Szerencsére volt már alkalmam nagyvállalati környezetben is megfigyelni, valamint alkalmazni az elméletben tanultakat. Megtapasztalhattam, hogy az agilis felfogás mennyire fontos és konstruktív eleme tud lenni a projektek menedzselésének, különösképpen a marketing szektorban.

Miért ezt a témát választotta, hogyan gyűjtött anyagot a dolgozatához?

A választott téma aktualitásánál fogva kezdett el leginkább foglalkoztatni, illetve annak köszönhetően, hogy szerves része mindennapi életünknek. A megfelelő szakirodalmi feldolgozás, valamint a megtervezett és kivitelezett primer kutatás összehangolásával egy olyan anyagot szerettem volna készíteni, mely vállalati részről egyfajta iránymutatást ad a projektmenedzsment szakma jövőjét és lehetőségeit illetően.

Mi motiválta arra, hogy pályázzon?

A pályázat lehetőségére konzulensem hívta fel a figyelmemet, melynek rögtön megörültem, hiszen így nem csak részt vehettem egy széles körben ismert és elismert szakmai megmérettetésen, de további visszajelzéseket is kaphattam az elkészült dolgozatomról.

Mik a tervei a következő 3 évre?

A mai helyzetben, különösképpen az elmúlt 1 év eseményeinek hatására elég nehéz tervezni a jövőt, de úgy érzem, hogy egy olyan területet sikerült választanom, ahol lehetőségem van a folyamatos szakmai fejlődésre és előrelépésre. Nem csak a marketingben szerzett tudásomat szeretném a következő 3 évben hasznosítani, de a projektmenedzsment eszközök szélesebb körű elsajátítása és alkalmazása is a céljaim közé tartozik.

 

A dolgozatok rövid összefoglalója elérhető honlapunkon, de akár az egész dolgozat letöltésére is lehetőséget biztosítunk.

Keresés

Népszerű Bejegyzések

Tekintse meg az archívumokat

Projektmenedzsert keres?

Lehetősége van arra, hogy projektmenedzsert kereső álláshirdetéseit megossza az oldalunkon, amivel többszáz fős tagságunkat közvetlenül eléri!

Álláshirdetés feladása!